Szabó Ábel festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás Hódmezővásárhelyen
Dátum: 2015. október 2., péntek, 9:50

A tavalyi Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíjas festőművésze, Szabó Ábel alkotásaiból nyílik kiállítása Csend címmel vasárnap délután a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban - tájékoztatta közgyűjtemény sajtóreferense az MTI-t.

Elek András elmondta, a november végéig látható kiállításon a művész 26 alkotását ismerhetik meg a látogatók a múzeum földszinti termeiben.

Szabó Ábel festőművész 1974-ben született Kolozsvárott. Középfokú tanulmányait a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában végezte, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen Pásztor Gábor, Eszik Alajos voltak a mesterei. 1998-ban végzett grafika szakon, majd az ezredfordulót követően talált rá realisztikus ábrázolásmódjára. "A realista festészet számomra a világ elhanyagolt dolgainak újbóli megismerését jelenti" - vallja Szabó Ábel jellegzetes stílusáról.

A Sensaria csoport tagjaként már tíz éve állandó kiállítója a Vásárhelyi Őszi Tárlatoknak, és a hódmezővásárhelyi festőszimpóziumnak is rendszeres résztvevője. Munkásságát 1998-ban Kondor Béla-díjjal, majd Derkovits Gyula-ösztöndíjjal ismerték el; a Vásárhelyi Őszi Tárlatokon 2007-ben és 2013-ban Galyasi Miklós nívódíjjal, 2011-ben Endre Béla mesterdíjjal tüntették ki, 2014-ben a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat zsűrije egyhangú döntéssel ítélte meg részére a kiállítás fődíját, a Tornyai-plakettet.

"Szabó Ábel nem tesz mást, mint az emberi építő tevékenység nyomait, mondhatni következményeit ábrázolja. Képei azonban nem csak az épített környezetet, az urbanisztikai egységet rögzítik, hanem a benne rekedt időd, mivel felismerte, hogy az idő múlását ábrázolni kell. Képein az elmúlt ötven-hatvan évben keletkezett, aztán az eszmékkel együtt változni és pusztulni kezdett környezet tűnik fel az ábrázolás adott pillanatába sűrítve" - írta róla Bárdosi József művészettörténész.


(MTI)
Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
 
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
Aforizmák
„Kutya nehéz úgy hazudni, hogy az ember nem ismeri az igazságot."
Esterházy Péter
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ