Román Viktor szobrászművész alkotásai láthatók a Pesti Vigadóban
Dátum: 2016. november 1., kedd, 11:32

Román Viktor (1937-1995) szobrászművész különböző korszakainak válogatott alkotásait bemutató tárlat nyílt pénteken a Pesti Vigadóban

Az erdélyi származású Román Viktor szobrászművész életműve Magyarországon jórészt ismeretlen. A soproni Lábasház után a Pesti Vigadóban látható kiállítás a művész különböző korszakainak válogatott alkotásait mutatja be a szentendrei és a marosvásárhelyi hagyatékból, az 1960-as évektől kezdve az 1990-es évekig. A kiállítás a szobrokat, kisebb modelleket dokumentumokkal és archív fotókkal kíséri.

A Homoródszentmártontól Párizsig című kiállítás megnyitóján Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke elmondta, hogy Román Viktor rövid idő alatt híres lett Párizsban. Művei nagy térre kívánkoznak, monumentális méretekben akarnak gondolatokat közölni - fogalmazott.

Veress Ferenc művészettörténész felhívta a figyelmet az alkotó népművészethez fűződő viszonyára és szobrainak többértelműségére. Kiemelte: az a közép-európai művészgeneráció, amelynek Román Viktor is képviselője volt, gyökereit megőrizve újította meg az 1960-70-es évekbeli Párizsban a művészeti formanyelvet.

A művész testvére, Román Elemér a megnyitón felidézte: testvére Homoródszentmártonban, egy székely faluban született. Olyan közegben nőtt fel, amely megőrizte falusi hangulatát, ez Román Viktor vérébe ivódott, s onnan táplálkozott alkotókészsége - mutatott rá.

Román Viktor tanulmányait a marosvásárhelyi művészeti gimnáziumban kezdte, majd a bukaresti képzőművészeti egyetemen folytatta. Miután 1967-ben ösztöndíjat nyert a londoni Royal College of Art-ba, Párizsba emigrált. Franciaországban munkatársa lett a világhírű idősebb pályatársnak, Étienne Hajdunak, azaz Hajdu Istvánnak.

Román Viktor alkotó tevékenysége során megőrizte kapcsolatát a szülőföldjével, plasztikai felfogása az erdélyi szerszámok formavilágából indult ki. Sajátos látásmódját a nemzetközi kritika elismerően méltatta. Párizsban és környékén ma is számos monumentális köztéri alkotása látható, amelyeket a MTVA által készített, Attila szekere a Szajna partján című dokumentumfilm (2014) mutatott be.

A művész testvére, Román Elemér mérnök az eredeti alkotások alapján készített nagyításokat állandó szoborparkba rendezte a Homoródszentmárton mellett Bükkfalván. Az örökösök birtokában lévő szoboranyag a korábbi években Erdélyben és a bukaresti Magyar Intézetben volt látható.

A budapesti kiállítás november 23-ig látható.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Yehudi Menuhin hegedűművész nemcsak játékáról, hanem roppant szorgalmáról is híres. Naponta nyolc órán át gyakorol, s ezt sohasem mulasztja el.
 
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
Aforizmák
„ Nehéz elhinni, hogy valaki igazat mond, ha tudjuk, hogy mi az ő helyében hazudnánk."
Henry Louis Mencken
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ