Elhunyt Molnár Kálmán grafikusművész
Dátum: 2017. június 26., hétfő, 12:13

Hetvennégy éves korában elhunyt Molnár Kálmán grafikus, a Magyar Képzőművészeti Egyetem professor emeritusa - közölte az egyetem pénteken az MTI-vel.

A Munkácsy Mihály-díjas, érdemes művészt a Magyar Képzőművészeti Egyetem a saját halottjának tekinti.

Molnár Kálmán 1943. április 10-én született Budapesten. 1957 és 1961 között a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola diákjaként, majd 1963-tól 1967-ig a Képzőművészeti Főiskola hallgatójaként folytatta tanulmányait. A főiskolán először festő szakon Fónyi Géza, majd tervezőgrafika szakon Konecsni György tanítványa volt.

Rendszeresen részt vett magyarországi és külföldi grafikai kiállításokon, biennálékon, munkáit neves szakmai kiadványok és évkönyvek publikálták. Az 1970-es évek óta készített film- és színházi plakátokat, számos kiállítás grafikai terve fűződik a nevéhez. A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének tagja volt 1989-től, 2014-ig pedig ő vezette a Tervező Grafikai Szakosztályt és szervezte az Országos Tervezőgrafikai Biennálékat és a szakmai pályázatokat.

A Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1990-ben kezdett tanítani, 16 éven át vezette a tervezőgrafika tanszéket (1992-2008), 12 éven át rektorhelyettesként (1992-2004) tevékenykedett, valamint a doktori iskola törzstagjaként részt vett annak megalapításában. Tanári tevékenységének kiemelkedő szakmaisága, figyelmes, derűs személyisége példamutató volt az egyetem közössége számára.

Munkája elismeréseként Az év legjobb plakátja díjat 1974-ben, az év legjobb filmplakátja kitüntetést 1980-ban, a békéscsabai grafikai biennále fődíját 1984-ben és 1986-ban is elnyerte. Munkácsy Mihály-díjban 1990-ben részesült, érdemes művész 2013-ban lett.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egy ragyogó filmötlet megírása kapcsán szóba került egy ismert író neve.
 
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
Aforizmák
„Ne dühöngj, hogy megöregedtél, van, akinek ez sem sikerül."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ