Endre Béla alkotásaiból nyílik gyűjteményes kiállítás Hódmezővásárhelyen
Dátum: 2017. szeptember 7., csütörtök, 8:00

Endre Béla alkotásaiból nyílik gyűjteményes kiállítás 2018 januárjában a festőművész halálának 90. évfordulója alkalmából a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban.

Nagy Imre, a közgyűjtemény igazgatója a tárlatról rendezett szerdai sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: Endre Béla életműve fontos része a magyar művészettörténetnek, festészeti hagyatéka azonban méltatlanul kevéssé ismert. A múzeum ezen változtatna a kiállítással.

A tárlaton a művész jelenleg ismert mintegy 180 festménye közül bemutatják a Tornyai János Múzeum gyűjteményében szereplő mintegy nyolcvan alkotást, kölcsönöznek képeket a Magyar Nemzeti Galériából, a szegedi Móra Ferenc Múzeumból és más közgyűjteményekből. Várják emellett azokat a magángyűjtőket és intézményeket is, akik birtokolnak Endre Béla-képeket. Ezeket is - amennyiben lehetséges - bemutatják a kiállításon és a festő munkásságát feldolgozó monográfiában.

Nátyi Róbert, a kiállítás kurátora elmondta: noha Endre Béla meghatározó tagja volt a 20. század elején kialakuló vásárhelyi művészkörnek, alakja "árnyékban maradt" az alföldi festészet nagy mesterei mellett. Részben visszahúzódó személyisége miatt és azért is, mert életében viszonylag kevés kiállítása volt, a fővárosban pedig nem mutatkozott be.

A Rómában, Párizsban is tanult művész a közönség előtt elsősorban markáns, erős szimbolikus töltetű, az alföldi festők között legmodernebb tájképfestészetéről ismert. Ugyanakkor Tornyai Jánoshoz hasonlóan nem a külsőleges jegyeket megragadó csendéletei és enteriőréi is az első vonalba tartóznak - közölte a művészettörténész.

A tárlat látogatói Endre Béla alkotásai mellett megismerhetik majd életművének kapcsolódási pontjait a magyar modernizmussal és a korszak európai festészetével. A művész részt vett a hódmezővásárhelyi majolikagyár létrehozásában, tervezett kerámiákat, ezek és a hozzájuk készült vázlatok is szerepelnek majd a múzeum kiállításán.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
 
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
Aforizmák
„ Másként illatozik a széna a szerelmeseknek, és másként a lónak."
Stanislaw Jerzy Lec
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ