Egerben állítják ki Székely Bertalan Egri nők című alkotásának változatát
Dátum: 2018. január 30., kedd, 17:49

Egerben állítják ki Székely Bertalan Egri nők című híres festményének kisebb változatát, amelyet a magyar kormány egy aukción vásárolt meg.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára kedden Budapesten kiemelte: a vásárlással a kormány lehetővé tette, hogy az egyik legismertebb magyar történelmi alkotás kisebb változata, amely korábban magántulajdonban volt, most köztulajdonba kerüljön. Hozzátette: a kormány elővásárlási jogával élve 42 millió forintért vásárolta meg a védett festményt.

Kiemelte: a kép vásárlása erősíti azt a kormányzati programot és szándékot, amely arra törekszik, hogy a magyar műkincsek visszakerüljenek eredeti helyükre vagy azokra a helyekre, ahol téma szerint valamilyen módon kapcsolódási pontot találnak, így kerül most az egri vár 1552-s ostromát ábrázoló kép a hevesi megyeszékhelyre.

Csepreghy Nándor szerint a kép ma is szimbolikus jelentéssel bír és arra hívja fel a figyelmet, hogy Magyarország már számos alkalommal volt védőbástyája Európának.

Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő elmondta, hogy a festményt az egri Érseki Palotában állítják ki februárban, az érdeklődők ingyenesen tekinthetik meg az alkotást. Kiemelte: az Egri nők című festmény a város szimbóluma is, amely kifejezi a szabadságot, hazaszeretet és a küzdeni akarást.

Habis László, Eger polgármestere elmondta, hogy a város pályázik a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címre, amely erősítheti Eger ismertségét Európa- és világszerte, de lehetőséget ad a régió felzárkóztatására és egy értékalapú európai párbeszédre is.

Kieselbach Tamás galériavezető hangsúlyozta: hosszú évek óta azon dolgozik, hogy az európai rangú, sokszor világszínvonalú magyar műalkotások Európában és a világban is elismertté váljanak. Mindezek mellett a galéria jelentős feladatának tartja, hogy a külföldön rekedt vagy lappangó magyar kincseket visszahozzák az országba.

Székely Bertalan Egri nők című festményének kisebb (74-szer 59 centiméteres) változata 1867-ben készült és még az alkotó életében Ernst Lajos gyűjteményébe került.

Az Egri nők című monumentális (227-szer 176,5 centiméteres) festményt 1867-ben festette Székely Bertalan. Az olajfestményt a következő évben kiállították Egerben, a helyi nőegylet gyűjtést indított a kép megszerzésére. Adományokból két hónap alatt összegyűlt a szükséges összeg, amelyből az egri nők a képet az akkori Magyar Nemzeti Múzeum számára megvásárolták. A nagy méretű kép hátán ma is ott a címke: "Az egri nők ajándékozták 1868. május 5-én".

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

 
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
Aforizmák
„ Ha valaki a hobbijába döglik bele, akkor az egy boldog ember."
Gálvölgyi János
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ