Meghalt Réti Zoltán festőművész
Dátum: 2018. február 13., kedd, 11:56

Kilencvennégy éves korában meghalt Réti Zoltán festőművész, a balassagyarmati zeneiskola alapítója, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetettje - értesítette az MTI-t a család hétfőn.

A hétfőn elhunyt Réti Zoltán temetése február 17-én, szombaton 11 órakor lesz a balassagyarmati temetőben.

Réti Zoltán 1923-ban született a Nógrád megyei Nagyorosziban. Igazi polihisztor volt, aki a képzőművészetnek és a zenének szentelte az életét: festőművész, a balassagyarmati zeneiskola alapítója és 20 éven át igazgatója, karnagy, a magyar zenetörténet meghatározó verbunkos korszakának kutatója. Ő írta meg a balassagyarmati zeneiskola névadójának, Rózsavölgyi Márknak, a csárdás "atyjának" életét.

Akvarelljein megjelenítette Madách Imre, Mikszáth Kálmán, Komjáthy Jenő műveit. Az ember tragédiája sorozata bejárta a világot, a Magyar Posta bélyeg formájában is kiadta. Festményei zeneszeretetét is tükrözik.

Számtalan díj, elismerés, kitüntetés birtokosa, díszpolgár Nógrád megyében, Nagyorosziban, Balassagyarmaton, Érsekvadkerten és Kétbodonyban. Sokszor csábították külföldre, de a nógrádi táj volt a mindene, a palócföld szerelmese volt - tudatta családja.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
 
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
Aforizmák
„ Játssz, mert ha nem játszol, megöregszel, és ha megöregszel, meghalsz."
Kínai közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ