Képzőművészeti kiállítás nyílt a felvidéki kitelepítések 70. évfordulója alkalmából Budapesten
Dátum: 2018. április 13., péntek, 12:25

Képzőművészeti kiállítás nyílt a felvidéki kitelepítések 70. évfordulója alkalmából csütörtökön Budapesten, a Magyarság Házában; a tárlat alkotásai a családtörténetek, a kitelepítések, a meghurcoltatás, a jogfosztottság és a kollektív bűnösség témáját dolgozzák fel.

A tárlaton több mint 40 művész festményeit, grafikáit, tollrajzait, installációit, szobrait és digitális alkotásait mutatják be.

Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója a kiállítás budapesti megnyitóján hangsúlyozta: 1945-ben, a 2. világháborút követően azonnal megkezdődött a szlovákiai magyarság jogainak fokozatos és módszeres támadása. 85 ezer és 110 ezerre teszik azoknak az embereknek a számát, akiket 1947 és 1949 között kitelepítettek egykori lakóhelyükről - idézte fel az igazgató.

Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért elnöke a magyar történelem viszontagságait felidézve elmondta: először azokat a magyarokat telepítették ki, akik 1938 után költöztek vissza szülőföldjükre. Ebben a kitelepítési folyamatban csaknem 40 ezer magyarnak kellett elhagynia az otthonát. Mint fogalmazott, az 1945 augusztusában tartott potsdami konferencia előírta Csehszlovákiának és Magyarországnak, hogy az ügyet kétoldali megegyezéssel rendezzék el. Felidézte, hogy 1946-ban kötötték meg a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezményt, amelynek jegyzékében 185 ezer felvidéki magyar szerepelt, ebből 75 ezer hagyta el lakóhelyét 1949 júniusáig - fejtette ki Duray Miklós.

Csallóközi Zoltán miniszterelnök-helyettesi főtanácsadó felhívta a figyelmet arra, hogy a kiállítás anyagának tartalmát a képek morális atmoszférája fejezi ki: fájdalmas keresztek, fájdalmas arcok, magára hagyott házak jelennek meg a képeken.

Kiemelte Kelemen Dénes Lehel Úton című művét, amelyen csak lábak és bőröndök láthatók. A főtanácsadó szerint ez az alkotás a bizonytalan jövőt és a kilátástalanságot fejezi ki.

Elmondta azt is, hogy 2012 óta külön emléknapon idézik fel a felvidéki kitelepítést. Somorja és Pozsony után most a fővárosi közönség tekintheti meg a kiállítást május 9-ig a Magyarság Házában.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
 
Kálmán Jenőnek, a XX. század aranyos humorú pesti írójának volt egy kutyája. Egy rendkívül okos puli, amelyről könyvet is írt, és amely a történelemben – legalábbis a kutyatörténelemben – egyedülálló dolgot művelt.
Aforizmák
„ Az életet csak előretekintve lehet élni, ám megérteni csak visszatekintve lehet."
Soren Kierkegaard
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ