Hollósy Simon festőművész 100 éve halt meg
Dátum: 2018. május 6., vasárnap, 17:38

Száz éve, 1918. május 8-án halt meg Hollósy Simon festőművész, a 19. századi naturalizmus és realizmus egyik legkiválóbb magyar képviselője, a nagybányai művésztelep vezető mestere, aki azt hirdette, hogy nincs más művészet, mint a természet visszaadása. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja:

1857. február 2-án született Máramarosszigeten, örmény kereskedő apja a szabadságharc hatására vette fel a Korbuly helyett a Hollósy nevet. Kereskedelmi iskolába járt, képzőművészeti tanulmányait Székely Bertalannál kezdte a budapesti Mintarajziskolában, majd 1878-tól a müncheni festőakadémián folytatta. 1885-ben ott festette az itthon és külföldön is nagy sikert arató Tengerihántás című képét, amely jelenleg a Magyar Nemzeti Galériában látható.

Eminens tanuló volt, kiváló rajzkészsége miatt tanárainak kedvence, de csakhamar szembefordult az akadémiai oktatással. 1886-ban magániskolát nyitott a bajor fővárosban, maga köré gyűjtve az életszerűbb ábrázolásra törekvő fiatalokat, köztük Csontváry Kosztka Tivadart is. Szuggesztív személyiségének ereje utat nyitott a modern törekvéseknek, iskolájának híre messze meghaladta a Münchenben működő tucatnyi szabadiskoláét. Ez idő tájt készült képei a francia festészet új törekvéseihez igazodva végleg eltávolodtak az akadémikus stílustól.

Hollósy Simon 1896 tavaszán tanítvány-barátai, a nagybányai illetőségű Réti István és Thorma János biztatására, Ferenczy Károllyal, Iványi Grünwald Bélával karöltve kísérletképpen - egy nyárra - a Máramaros megyei Nagybányára (ma Baia Mare, Románia) vitte iskoláját. A település vezetői szívesen látták a festők nemzetközi csapatát, műtermet is biztosítottak számukra. Hollósy le is telepedett a csöndes partiumi kisvárosban - a teleket továbbra is Münchenben töltötte magániskoláját vezetve -, ahol iskolája a szabadtéri napfényes tájfestéssel évtizedekre meghatározta a hazai festészet fejlődésének útját. Keveset festett ott, inkább pedagógusi tehetsége került előtérbe, tanítványaira "tehetségesítő erővel" hatott, a legtöbbet hozta ki belőlük - ahogy Réti István jellemezte mesterét.

A millenniumi Magyarország négy híres művésztelepe, a szolnoki, a gödöllői, a kecskeméti és a nagybányai közül az utóbbi esett legtávolabb a fővárostól, de ez vonzotta leginkább a fiatal festőket. A művészek első együttes kiállításukat 1897-ben a régi pesti Műcsarnokban rendezték. Képeiken a színek, a formák, a valőrök, a fény és árnyék festői alkalmazásában a természet közvetlen, élményszerű megragadására törekedtek, ezzel erősen hatottak a századvégi magyar művészetre, amely addig a szokványos komponálási módszerhez ragaszkodott.

Hollósy Simon 1901-ben művészi és személyes ellentétek miatt kivált a nagybányaiak közösségéből, nyaranta ezután diákjaival - akik között sok külföldi is volt - Fonyódon, Vajdahunyadon, majd a kárpátaljai Técsőn dolgozott. Bérelt házban lakott osztrák származású feleségével, a helyiek hamar megkedvelték, s gyakran nála vendégeskedve hallgatták csellójátékát.

Budapesttől távol élve azonban elvesztette kapcsolatát a művészeti élettel, állandó anyagi gondjai voltak, 1917-ben már meg sem nyitotta müncheni szabadiskoláját. A Tisza-parti Técsőn halt meg 1918. május 8-án, 61 éves korában súlyos veseelégedetlenség következtében. Haláláról Ady Endre emlékezett meg a Nyugatban, fájdalmasan írva az eltékozolt magyar tehetségekről. Szülővárosában, a máramarosszigeti temetőben helyezték örök nyugalomra, emlékét Técsőn mellszobor őrzi.

Kiállításon kevés műve szerepelt, jelentősebb anyagot mindössze egyszer mutatott be, 1910-ben a Könyves Kálmán Szalonban. Nem volt termékeny művész, a hangulatokat kereste, alkotó tevékenysége inkább a tanításban merült ki. Festészetében élesen elkülönült a Nagybánya előtti és utáni szakasz. Korai képei az 1870-es évek magyar kultúrájának népies hagyományait és a müncheni zsánerfestészet jegyeit viselik magukon: Meditáló szerzetes (1883), a Nevető leány (1883), Jó bor (1884).

Művészetében átmenetet jelentenek az impresszionisztikus elemeket felmutató, gazdag festőiségű képei, mint Az ország bajai (1883), vagy a hazatérte előtt festett Zrínyi kirohanása (1896 körül). Nagybányán festett képei közül legjelentősebb a befejezetlenül maradt Rákóczi-induló, amelyhez még közvetlenül halála előtt is készített vázlatokat, s ugyancsak Nagybányán készítette el Kiss József verseinek illusztrációit Tüzek címmel.

Utolsó korszakában főként técsői parasztházakat, a Tiszát vagy a Nereszen-hegyet festette. Kései tájképeiben (Técsői tájkép, Boglyás táj, Alkonyat boglyákkal) már a plein air, illetve az impresszionizmus elemei is feltűnnek. E periódusának jelentős műve Önarcképe (1916), az elmagányosodását tükröző festmény egyike legmegrázóbb alkotásainak. Számos képét őrzi a Magyar Nemzeti Galéria, emlékkiállítását 1957-ben rendezték meg. Születésének 160. évfordulója alkalmából tavaly könyvet adtak ki Hollósy Simon 1857-1918 címmel.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
 
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
Aforizmák
„ ...aki meghallgatja a IX. szimfóniát, és utána nekiül, hogy tapétaminát rajzoljon, az vagy szélhámos, vagy degenerált."
Loos
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ