Fajó János képzőművészt július 20-án búcsúztatják
Dátum: 2018. július 12., csütörtök, 15:22

Július 20-án pénteken 14 órától búcsúzhatnak el Fajó János Munkácsy- és Kossuth-díjas képzőművésztől barátai, tanítványai, tisztelői a Fiumei úti Sírkert ravatalozójában.

A július 8-án 81 évesen elhunyt művész életművének otthont adó ház emlékmúzeumként látogatható, és végakaratának megfelelően hamvai annak kertjében nyerik el végső nyugalmukat - olvasható a gyászjelentésben, amelyet a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia juttatott el csütörtökön az MTI-hez.

Fajó János Orosházán született 1937. február 9-én; gimnáziumi tanulmányai mellett tagja volt a békéscsabai képzőművészeti körnek. 1961-ben kitüntetéses diplomával végzett a budapesti Iparművészeti Főiskola díszítő-festő szakán. 1961 és 1965 között esztétikát, művészetelméletet és filozófiát tanult, kiállításokat szervezett a Fiatal Művészek Klubjában. 1964 és 1967 között Kassák Lajos egyetlen növendéke volt, 1969-ben Kassák özvegyével végigutazta Nyugat-Európát. Megismerte Carl Lászlót, azaz László Károly műgyűjtőt Baselben, Vasarelyt Párizsban és Max Billt a konstruktivista biennálén Nürnbergben.

Részt vett a Nemzetközi Grafikai Szimpóziumon 1971-ben a németországi Soestben, ott tanulta meg a professzionális szerigráfia-technikát. Bak Imrével, Hencze Tamással, Keserü Ilonával, Mengyán Andrással és Nádler Istvánnal 1974-ben megalakította a később kiadóként is működő Pesti Műhelyt, vezette a Józsefvárosi Kiállítótermet, az első magyar nonprofit műhelygalériát.

Profilja az experimentális művészettől a dizájnig terjedt. 1976-tól 2012-ig folyamatosan szervezett és irányított nyári szabadiskolát, amely szerves egységet képezett a Pesti Műhellyel és a Józsefvárosi Galériával. 1979-ben díjat nyert a ceglédi faplasztikai biennálén. 1984 után saját kiadásban készített Kassák-, Tamkó Sirató Károly-, Vasarely-, Max Bill-, Schöffer-, Gerstner-, Pfhaler- és Linschinger-mappákat.

1989-től tanított a Magyar Iparművészeti Főiskolán (ma Moholy-Nagy Művészeti Egyetem), 1992-től kiteljesedett plasztikai tevékenysége. Ismertté váltak márvány, fém, fa, bronz, plexi kisplasztikái. Csúcstechnológiával nagyméretű fémplasztikákat készített, kezdetben a németországi Binder cégnél, később itthon is. 1995-ben felkérésre megalkotta Moholy-Nagy László centenáriumi emlékművét szülőfaluja számára.

A hatvanas évek közepétől rendszeresen kiállított itthon és külföldön egyaránt, számos könyv szerzője.

Fajó Jánost az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
 
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
Aforizmák
„ Az udvariasság nem halt meg – csak Angliába menekült."
Duhamel
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ