Több mint félezer alkotás érkezett a Vásárhelyi Őszi Tárlatra
Dátum: 2018. agusztus 3., péntek, 11:26

A 65. Vásárhelyi Őszi Tárlatra 241 alkotó 530 művet adott be, ezek közül választja ki a zsűri azokat, melyeket októberben bemutatnak az Alföldi Galériában.

Miklós Péter, a Tornyai-múzeum igazgatója a zsűrizésről tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a beadott művek között 295 festmény, 107 grafika, 114 plasztikai alkotás, valamint 14 máshova nem sorolható, vegyes technikával készült egyéb mű szerepel.

Az öttagú zsűri szerdán a szobrászati és festészeti anyagot nézte végig, csütörtökön a grafikákat veszik sorra, valamint a teljes anyagot áttekintve véglegesítik a bent maradt művek listáját, pénteken pedig határoznak az elismerésekről, így a tárlat 1,5 millió forinttal járó fődíjáról, a Tornyai-plakettről, valamint az idén első ízben odaítélt életműdíjról is. Ez utóbbit a korábbi fődíjasok közül az idei tárlaton résztvevők egyikének ítélik oda. A döntés azonban csak a kiállítás megnyitóján lesz nyilvános. Az elismerések között átadják a fiatal festők nívódíját és a Magyar Művészeti Akadémiával közösen alapított Rudnay-ösztöndíjat is.

Pogány Gábor, a zsűri elnöke elmondta, a beérkezett anyagot áttekintve látszik, hogy a kiváló művészek is készültek az országos képzőművészeti seregszemlére. Hozzátette: idén többen is visszatértek a tárlat hosszú története során korábban többször szereplő, de az elmúlt néhány évben távol maradó alkotók közül.

A válogatás elveiről a művészettörténész kifejtette, igyekeznek két vagy akár három alkotással is felhívni a közönség figyelmét az igazán kiemelkedő teljesítményt nyújtó képzőművészekre.

A Vásárhelyi Őszi Tárlat a maga nemében egyedülálló képzőművészeti seregszemle Európában, ugyanis nincs még egy olyan kiállítás, melyet több mint hat évtizede minden esztendőben megrendeznek, egyedül a kétévente megtartott Velencei Biennálé tekint vissza komolyabb múltra. Az első ízben 1954-ben megszervezett kiállítás mára Magyarország legjelentősebb kortárs képzőművészeti seregszemléjévé vált.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
 
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
Aforizmák
„A nevetés bölcsebbé tesz bennünket, mint a bosszankodás."
Gotthold Ephraim Lessing
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ