Szűcs László felvidéki festőművész kiállítása Budapesten
Dátum: 2018. november 6., kedd, 11:33

Szűcs László felvidéki festőművész olaj- és pasztellképeiből nyílik kiállítás szerdán Budapesten a Forrás Galériában, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria sorozatának keretében.

Szűcs László gazdag színvilágú tájábrázolásai, figurális képei, csendéletei a természeti látványból, városi hangulatokból kiindulva épülnek fel, a festő által beleszőtt gondolatokkal, érzésekkel - olvasható a Nemzetstratégiai Kutatóintézet MTI-hez elküldött tájékoztatójában.

Témáinak többségét a szülőföld tájaiból és népéből merítette. Számos alkotásán látható a Garam folyó és annak környéke, valamint Felvidék tájai vagy városai. Mindezek mellett képein a Kárpát-medence tájai, emberei, városai és a távolabbi utak emlékei is megjelennek.

Mint írják, a festőművész sokat utazik és alkot a természetben, ahol pasztell képeivel a pillanatot ragadja meg. Zselíz, Léva, Besztercebánya, Nagyszeben városrészleteit más-más fényviszonyokban festette meg.

Képeire a természetelvű látásmód jellemző, színhasználatában a világos, derűt sugárzó árnyalatok jelennek meg. Korai olajképein felsejlenek a megpróbáltatások nyomai. A megviselt arcok, zord házak, udvarok, utcarészletek és a továbbgondolásra késztető, Minden háború győztese című kép beszélnek erről az időszakról.

Szűcs László festőművész 1935-ben született Zselízen. Tanulmányait a Pozsonyi Iparművészeti Középiskola reklámgrafika tagozatán, majd Brünnben, a Tanárképző Főiskola képzőművészeti szakán folytatta. Nyugdíjazásáig reklámtervezőként dolgozott Nyitrán és Léván - írták a tájékoztatóban.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Henrik Ibsen, a nagy drámaíró egy alkalommal Rómában sétálgatott, amikor fölkeltette érdeklődését egy plakát, amelyet nagy tömeg bámult. Közelebb ment, de észrevette, hogy nincs nála az olvasószemüvege.
 
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
Aforizmák
„ Ne kezdjünk ki olyannal, akinek nincs vesztenivalója"
Gracián
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ