Gyöngyösön látható Kovács Mihály Almásy Pált ábrázoló nagyméretű festménye
Dátum: 2018. december 6., csütörtök, 11:13

Több héten át tartó restaurálást követően a gyöngyösi Vachott Sándor Városi Könyvtár kiállítóterében újra látható Kovács Mihály Almásy Pált ábrázoló nagyméretű festménye, mely korábban egy lelkes gyöngyösi lokálpatrióta kutatómunkája nyomán került elő az egri Dobó István Vármúzeum raktárából.

Az 1880-as években készült alkotás szerdai leleplezése alkalmából Farkas István, a Vachott Sándor Városi Könyvtár igazgatója az MTI-nek elmondta: a kerettel együtt csaknem 3-szor 2 méteres mű Kámán Árpád nyugalmazott történelem szakos helyi középiskolai tanár kutatómunkája nyomán került elő. Kiderült, hogy a hosszú időn át a megyeházát díszítő egész alakos portrét az elmúlt évtizedekben a Dobó István Vármúzeum raktárában őrizték.

Mivel az Almásy család gyöngyösi eredetű és a képen szereplő Almásy Pál idén éppen 200 esztendeje született, Kálmán Árpádban és néhány segítőjében megfogalmazódott a gondolat, hogy a festményt méltó módon, Gyöngyösön kellene újra közszemlére tenni. Az ötletet a helyi önkormányzat is felkarolta, mely több mint 1,3 millió forinttal támogatta az öt évre a Dobó István Vármúzeumtól kölcsön kapott portré átszállítását és restaurálását - emelte ki a könyvtárigazgató.

Hozzátette, hogy a restaurálást Sajnovits Péter végezte, aki közel négy hét alatt készült el az idők során a festményen és annak díszes keretén keletkezett sérülések kijavításával. A szakember emellett az eredeti alkotást módosító korábbi korrekciókat is eltüntette a képről.

Almásy (IV.) Pál 1818. január 18-án, Gyöngyösön született. Tanulmányait Egerben végezte, ezután Heves vármegyénél gyakornokoskodott. Az 1843-44-es pozsonyi országgyűlésen Heves vármegye követeként az ősiség törvényének eltörléséért küzdött, majd a megye alispánja lett. Az első népképviseleti országgyűlésen 1848 júniusában a gyöngyösi választókerület egyedüli képviselője volt. Ő elnökölt azon az 1849. április 14-i gyűlésen, amelyen a képviselők elfogadták a Habsburg-ház trónfosztását deklaráló Függetlenségi Nyilatkozatot.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
 
Salamon Béla mikor megkapta az Érdemes művész díjat, találkozott Dobozi Imre Kossuth-díjas íróval aki igy üdvözölte:
Aforizmák
„Ne köpj a kútba, mert lehet, hogy innod kell belőle!"
orosz közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ