Schmidt István néven látta meg a napvilágot az akkor még önálló Újpesten. Tisztes szegénységben éltek, apja vasúti tisztviselő volt, anyja háztartásbeli. (A család 1898-ban magyarosított Szőnyire.) 1913-ban felvették a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, első mestere Ferenczy Károly volt, aki a nagybányai körrel is megismertette. Az első világháborúban katonai szolgálatot teljesített, nyári eltávozásait Nagybányán töltötte. Mivel rokonszenvezett a Tanácsköztársasággal, 1920-ban el kellett hagynia a főiskolát, egyre gyakoribb vendége lett a kecskeméti művésztársaságnak. Röviddel ezután mutatkozott be az Ernst Múzeum csoportos tárlatán. Korai műveinek plasztikus stílusa nagy hatással volt fiatal kortársaira, Aba-Novák Vilmosra és Patkó Károlyra.

Életének vízválasztója 1923 - Zebegénybe költözése. A táj, a vidéki élet, a zavartalan természet mély benyomást gyakorolt rá, ekkor született a Zebegényi temetés, a Zebegényi est és a Behavazott falu című képe. 1929-ben a Római Magyar Akadémia első ösztöndíjasai között jutott el Olaszországba, de néhány hónap múlva hazatért, az itáliai tájak helyett inkább Zebegényt választotta.

Színpalettája fokozatosan változott, világosabb, fényesebb, fehér árnyalattal megtört színek jelentek meg képein. Új technikát talált belső világának kifejezésére: a tojástemperát, amelyet a kémiai érdeklődésű művész mindig maga készített. A harmincas évek elején keletkeztek "legsugárzóbb" képei, az Este, a Vörös fejkendős akt, a Szürke a Duna, az Esernyők és a Kerti pad. 1937-től tanított a Képzőművészeti Főiskolán, az 1940-es évektől szabadiskolát vezetett Zebegényben.

Több egyházi megbízást is kapott, ezek közül kiemelkednek a győri nádorvárosi templom freskói és a Magyar Nemzeti Galériában található, Mária mennybemenetele című szárnyas oltár. Két könyve is megjelent, 1941-ben A képzőművészet iskolája, majd 1943-ban a Kép. Akvarellek festésébe kezdett, főleg vázlatok készítésekor alkalmazta a gouache technikát, amellyel több réteg vízfestéket lehet egymásra festeni. Pályája kezdetétől szívesen készített rézkarcokat is, az egyik leghíresebb a Behavazott falu 1927-ből.

A második világháború alatt bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba, számos zsidót és üldözöttet bújtatott, látott el hamis papírokkal (1986-ban családjával együtt posztumusz Világ Igaza kitüntetést kapott Izrael államtól). A háború után kinevezték a Magyar Művészeti Tanács elnökévé, 1945 után két évig (meghívottként) nemzetgyűlési képviselő volt.

1957-ben a csepeli posta számára megfestette a posta történetét feldolgozó pannót. Ugyanebben az évben művészetéről, festési technikáiról Kollányi Ágoston készített dokumentumfilmet. A tanítványa volt Szász Endre és Triznya Mátyás. Élete végén gyakran betegeskedett, 1958-59-ben lánya meghívására Olaszországba utazott, lenyűgözte Fiumicino kék ege. Olaszországban festett képeiből összeállított kiállítására készülve írta: "Rosszul van kitalálva az öregség. Az ember elveszti a még nem egészen kifejlett oroszlánkörmeit." Néhány nappal később, 1960. augusztus 30-án halt meg zebegényi otthonában.

Művészetével a posztnagybányai stílust képviselte, 1941-ben munkássága elismeréséül átvehette a Corvin-koszorút, 1949-ben pedig a Kossuth-díjat, 1952-ben érdemes művész, 1956-ban kiváló művész lett. Mellszobra, Varga Imre alkotása (1977) a budapesti Markó utcában áll, zebegényi műterme emlékmúzeum, amelyben nyaranta szabadiskolát tartanak. Az oktatás egy- és többhetes turnusokban, öt-hat szakon folyik, kiváló művészek és művészettörténészek irányításával. 1987 óta ifjúsági szabadiskolával bővült a képzés. 2010-től tovább szélesedett a kínálat, agyagos, festő, kobzos és fényrózsa tábor indult, főleg a fiatalabb korosztályok számára.

(MTI)