A magyar kultúra napja - Koszta József alkotásaiból nyílt kiállítás Makón
Dátum: 2019. január 24., csütörtök, 11:23

A 20. századi magyar festészet egyik legmarkánsabb képviselője, Koszta József alkotásaiból nyílt "...mert a jó kép születik, nem lehet akarni" címmel kiállítás Makón, a József Attila Múzeumban kedden.

Lázár János (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője a művész halálának hetvenedik évfordulójára rendezett tárlat megnyitóján úgy fogalmazott: Koszta József egy olyan időszak alkotója, amikor világossá válhatott a világnak, hogy a kor magyar festészete semmivel sem kevesebb, mint a francia.

A művész képeivel a 20. század első évtizedeinek világát mutatta be virtuóz technikával. Festményei között vannak nehéz témákat feldolgozó alkotások, amelyek önmagukban is politikai állásfoglalásnak tekinthetők. Az Alföldet mint természeti értéket, az alföldi életformát, a paraszti világot állította a nézők elé - mondta a politikus, aki február 2-án délelőtt maga is tárlatvezetést tart a kiállításon.

Szabó Antal, a kiállítás kurátora az MTI-nek elmondta, hogy a március 31-ig látható tárlaton szereplő alkotások közül 25 magángyűjteményből származik, hat festmény pedig a szentesi Koszta József Múzeumból érkezett.

A bemutatott művek között az érdeklődők láthatnak tájképeket, csendéleteket, portrékat és életképeket is. A legkorábbi mű 1903-ban készült, a legkésőbbi 1940-ben - közölte a művészettörténész.

Koszta József 1902-ben és 1903-ban Nagybányán alkotott, hatással volt rá Ferenczy Károly, mégis összetéveszthetetlen egyedi stílusa az ekkor festett képeken, így a Makón látható Pihenő asszonyok című művén is - mondta a szakember.

1910-ben Mezei munkások című képével kétezer koronás ösztöndíjat nyert, amelyből nyolc hónapot tölthetett Párizsban, ahol megismerkedett a nagy francia festők munkáival. A francia fővárosban készült képei közül a művészettörténészek szerint három található Magyarországon, ezek egyike - a tárlaton is szereplő - A Luxembourg-kertben című alkotás, amelyen egy kávézó hölgyet örökített meg - tette hozzá a kurátor.

A festő 1916-ban találkozott egy árván maradt, nevelőszülőkhöz került kilencéves kislánnyal, Katókával, akit megkért arra, hogy a modellje legyen. Ő szerepel a Lány bokállyal című festményen, melyet a következő évben Koszta József az Ernst Múzeumban rendezett tárlatán mutatott be, ahol első komoly sikerét aratta.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
 
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
Aforizmák
„ A dicséretek visszautasítása: az a vágy, hogy kétszer dicsérjenek meg."
La Rochefoucauld
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ