Nálunk, vidéken - Bukta Imre kiállítása a Kieselbach Galériában
Dátum: 2019. január 28., hétfő, 14:30

Bukta Imre legfrissebb munkáiból és korábbi fontos műveiből is válogat a Kieselbach Galéria Nálunk, vidéken címmel péntektől látható kiállítása.

Bukta Imre az egyik legnagyobb kortárs magyar festő - hangsúlyozta a tárlat csütörtöki megnyitóját megelőző sajtóbeszélgetésen a galéria alapítója, Kieselbach Tamás, hozzátéve: Bukta képes az őt körülvevő magyar valóságból építkezve érzékeny, hiteles és világszínvonalú munkákat alkotni.

Mint megjegyezte, az utóbbi idők legátfogóbb Bukta Imre-tárlata - melyhez album is megjelent - az egész életművet áttekinti a kezdetektől a művész legújabb munkáiig.

Bukta Imre a Lévai Balázzsal folytatott pódiumbeszélgetés során felidézte, hogy egy Heves megyei kistelepülésen, Mezőszemerén nőtt fel, majd a szentendrei évek után vissza is költözött szülőfalujába.

"Rájöttem, hogy máshol levegőtlen vagyok, és csak ott találom meg a motívumvilágomat" - emlékezett.

Bukta Imre fiatalon hiába jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, az első rostán "kiszórták", ezért saját maga keresett magának mestereket - például Bernáth(y) Sándort - és képezte magát könyvekből, míg ki nem alakította műfajilag rendkívül változatos saját világát.

Mint a művész hangsúlyozta, a romantikus vidékábrázolástól mindig viszolygott, mert fontosnak tartja, hogy a nagyvárosban is megmutassa a vidék Magyarországának különböző arcait: soha nem ítélkezni akar, szinte minden munka mögött van egy-egy személyes történet.

Bukta Imre sok műfajban alkot, nemcsak vászonra, hanem többek között installációkat, objekteket, kollázsokat, videókat is készít, de rendszeresen részt vesz performance-jellegű akciókban is.

Gyakran egy-egy képen belül is többféle technikát használ. "Simán beépítek egy videóművet mondjuk egy festménybe" - fogalmazott.

A több mint száz festményt, grafikát, fotográfiát és egyéb műfajú Bukta Imre-művet felvonultató kiállítás február 16-ig látható a Kieselbach Galériában.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
 
Voltaire-t egy vita hevében ellenfele idiótának nevezete. Voltaire derűsen nézett rá, és így szólt:
Aforizmák
„ Ne veszítsétek el a fejeteket. Az élet még szeretné megsimogatni"
Lec
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ