Kiss György szobrászművészre emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
Dátum: 2019. április 30., kedd, 13:14

Kiss Györgyre, a magyar épület- és köztéri szobrászat egyik jelentős képviselőjére emlékeztek nyughelyén, halálának századik évfordulóján hétfőn a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhelyen.

Számos, Budapesten ma is látható köztéri szobor köthető Kiss György nevéhez, neki és kortársainak köszönhető, hogy a 19-20. század fordulóján Budapest világvárossá vált. Ekkor avatták fel az Országházat, amelynek belsejében és körülötte is találhatóak munkái, és kialakult a millenniumi emlékmű a Hősök terén, amelyhez Károly Róbert szobrát készítette - mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes.

Megjegyezte, hogy Kiss György készítette az első köztéri szobrot a nőnevelés megindítójáról, Veres Pálnéról, a márványszobrot 1906-ban állították fel a főváros V. kerületében, az Erzsébet téren. Mint felsorolta, irodalmi és történelmi tematikájú művei is sokszínű tehetségét igazolják, és sokak által kedvelt alkotása a Kakastolvaj című zsánerszobra, amely a VIII. kerületben, a Krúdy Gyula utcai parkban található.

"Több fővárosi templomot is Kiss György szobrai díszítenek, így az erzsébetvárosi római katolikus plébániatemplomot és a kőbányai katolikus templomot. Jelentős műveket alkotott Ausztriában, Olaszországban, Horvátországban, Szlavóniában, a Felvidéken, Erdélyben, valamint Esztergomban és Pécsett is" - mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra.

Radnainé Fogarasi Katalin, a szervező Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) főigazgatója köszöntőjében arról szólt, hogy a Fiumei úti sírkert nem csak nyughelye számos művésznek, de alkotásaik is láthatóak itt. Hozzátette: Kiss György szobra, a Koszorút tartó angyal a Deák Ferenc-mauzóleum ékessége.

"A Fiumei Úti Sírkert több mint temető: az ország tizenhét nemzeti emlékhelyének egyike és a magyarság legnagyobbjainak első számú temetkezési helye. Kiváló szobrászaink közül itt nyugszik Strobl Alajos, Zala György, Kisfaludi Strobl Zsigmond vagy Izsó Miklós is, a csendes liget a város szívében egyben hazánk egyik legnagyobb és legkülönlegesebb atmoszférájú szoborparkja is" - hangsúlyozta a főigazgató.

Mint elhangzott, a NÖRI kiemelt feladata a sírkertben fellelhető műalkotások méltó állapotban tartása és őrzése. Az intézet több szobrot újított fel a közelmúltban, köztük Szentgyörgyi István alkotását Csók István sírján, május 17-én ünnepség keretében avatják újjá Klapka György honvédtábornok sírján A gyászoló Hungaria nőalakot. Emellett több új szobor is került a sírkertbe, köztük Antall József volt miniszterelnök mellszobra sírhelye közelében.

A NÖRI négy éve vette vagyonkezelésbe a magyar állam tulajdonát képező temetőt. Radnainé Fogarasi Katalin leszögezte, hogy a korábbi évek rongálásai és lopásai után a NÖRI időszakában egyetlen műkincsben nem keletkezett kár a sírkertben.

Kiss György sírjánál koszorút helyezett el mások mellett a Főváros nevében Szalay-Bobrovniczky Alexandra, a NÖRI nevében Radnainé Fogarasi Katalin, az Emmi Kultúráért Felelős Államtitkársága nevében Fülöp Péter politikai főtanácsadó, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság nevében pedig Gedai István elnökhelyettes.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
X. Ince pápa, amikor meglátta tulajdon arcképét, amelyet Velázquez festett, így kiáltott fel:
 
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
Aforizmák
„A szexualitás kereszt. Szerencsére nem feszítenek rá egész életünkben.
Salvador Dali
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ