Magyar alkotók műveiből nyílt tárlat Tel-Aviv legnagyobb képzőművészeti seregszemléjén
Dátum: 2019. május 31., péntek, 11:49

Magyarország a fókuszban címmel magyar alkotók alkotásaiból nyílt válogatás Izrael legnagyobb, Friss festék (Céva tarí) címmel évente megrendezett képzőművészeti seregszemléjén.

A május 30-tól június 3-ig tartó kiállításon és művészeti vásáron külön teremben mutatják be számos magyar művész alkotását a tel-avivi expó egyik kiállítási csarnokában.

Az ünnepélyes megnyitón Ledényi Attila, a budapesti Art Market alapító igazgatója elmondta, hogy a már harmadik éve zajló együttműködés keretében a legjobb budapesti galériák és a legkiválóbb művészek munkáiból válogattak az izraeli közönség érdeklődésének felkeltésére.

Benkő Levente, Magyarország tel-avivi nagykövete beszédében kiemelte az idén először megrendezett magyar-izraeli kulturális évad eseményeinek sokszínűségét, s ezek sorában a kortárs képzőművészeti kooperáció jelentőségét.

Emlékeztetett, hogy 2017-ben a budapesti Art Marketnek Izrael volt a díszvendége, először abban az évben már Tel-Avivban is bemutatkozhattak a magyar művészek, s ez tavaly is megismétlődött, amikor neves magyar galériák részvételével érkeztek az alkotások.

Idén The Viewer, vagyis A néző címmel válogatott a kiállítás kurátora, aki a megfigyelő és a megfigyelt tárgy kapcsolatát helyezte a középpontba. A tárlatot a divat és a vizuális művészetek találkozási pontja inspirálta, az utóbbi éveknek az a jelensége, hogy a közösségi média platformjainak hatására különös figyelem hárul a stílustrendek és a divat változására, s ez hatással lett az esztétikai élményekre és a képzőművészetekre is.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
 
Will Rogers amerikai komikus, aki csúnya ember volt, társaságban így szólt egy hölgyhöz:
Aforizmák
„Ha meg akarod változtatni a világot, előbb el kell fogadnod olyannak, amilyen."
Bertold Brecht
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ