Róth Miksa 75 éve halt meg
Dátum: 2019. június 13., csütörtök, 11:02

Hetvenöt éve, 1944. június 14-én halt meg Róth Miksa üvegfestő és üvegmozaik-készítő. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja:

1865. december 26-án született Pesten. Nagyapja és apja is üvegesmester volt, utóbbi - Róth Zsigmond - olyan jelentős épületeken dolgozott, mint a Nyugati pályaudvar, a Műcsarnok, a Nemzeti Színház átalakítása vagy az Ybl Miklós által tervezett egykori Fővámház (ma a Budapesti Corvinus Egyetem főépülete). Miksa apja műhelyében tanulta ki az üvegfestészet alapjait, első ablakait alig tizennyolc évesen festette azokba az épületekbe, amelyeket apja üvegezett, az Andrássy úti Bobula-palotába és az Országos Kiállítás Iparcsarnokába (a városligeti épület a második világháborúban elpusztult). Rajzolni a pesti Iparrajziskolában tanult, majd két évig Németországban, Franciaországban, Belgiumban és Angliában tanulmányozta az üvegfestészetet.

Hazatérve megnyitotta önálló üvegfestészeti műintézetét, ahol kezdetben reneszánsz hatású üvegeket festett. Első jelentős megrendeléseit Steindl Imrének köszönhette, aki tanárként is segítette. Steindl a Vas vármegyei Máriafalva (ma Mariasdorf, Burgenland) késő gótikus templomának restaurálásához rendelt tőle szenteket és apostolokat ábrázoló üvegfestményeket, ami életre szóló hatást gyakorolt Róth művészetére, ettől kezdve a kora középkor üvegfestményeit tartotta a legtöbbre.

Historizáló műveit egyre inkább elismerték, igazi sikert az 1896. évi Ezredévi Országos Kiállítás hozott számára, több kiállítási csarnok mellett a Vajdahunyad várába, az úgynevezett Jáki kápolnába is tőle rendeltek ablakokat. Ugyanebben az évben kezdte meg az épülő Országház üvegfestményeinek tervezését és kivitelezését, s így országos hírnévre tett szert.

Az Osztrák-Magyar Monarchiában elsőként ismerte fel a Tiffany-üveg alkalmazásában rejlő lehetőségeket, és 1897-től szecessziós stílusú üvegfestményeket készített az opálüvegből. Még ugyanebben az évben Velencében kitanulta, hazatérve meghonosította az üvegmozaik-készítést. Sikeresen kísérletezett a mozaikkészítés technikájának megújításával is, különleges vakolatalapot szabadalmaztatott, kísérletezett a Zsolnay-féle eozinmázas elemek és a Tiffany-féle áttetsző üveg mozaikként való felhasználásával, és kidolgozta a fénytelenített üvegmozaik készítésének módszerét.

Számos hazai és nemzetközi elismerést szerzett, elsőként neki ítélték oda az 1897-ben alapított Iparművészeti Állami Aranyérmet, az 1900. évi párizsi világkiállításon ezüstéremmel, az 1902. évi torinói és az 1904. évi St. Louis-i világkiállításon pedig arannyal díjazták szecessziós alkotásait. A mozaikkészítés megújításáért elnyerte a Ferenc József-rendet és az Olasz Királyi Koronarendet, 1901-ben a Magyar Országos Képzőművészeti Tanács tagjai közé választotta.

Már életében ismert és elismert művész volt. Számos gazdasági és közigazgatási épület, templomok, zsinagógák, kiállítási termek, fürdők, kávéházak, valamint magánházak és bérpaloták díszítésére kapott megbízást. Munkái ékesítik a királyi palota Szent Jobb-kápolnáját, a Zeneakadémiát, a Gresham-palotát, a Szent István-bazilikát, a Magyar Nemzeti Bank épületét. Mozaikjai a Fiumei úti Nemzeti Sírkert és a Kozma utcai temető számos sírboltját, mauzóleumát és a Széchenyi fürdő kupoláját díszítik. Körösfői Kriesch Aladárral és Nagy Sándorral együttműködve készítette a Lipótmezei elmegyógyintézet kápolnájának hat hatalmas méretű szecessziós üvegablakát.

Külföldön is több alkotása látható: a hágai holland királyi palotában, Oslo legnagyobb templomában és a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Műhelyében készült a mexikói Nemzeti Színház Maróti Géza tervezte üvegmennyezete, és ő tervezte a színpadot a nézőtértől elválasztó kristályfüggönyt, amelyet a Tiffany cég készített el.

A kor szinte összes jelentős építészével dolgozott együtt, köztük Steindl Imrével, Lechner Ödönnel, Horti Pállal, továbbá az üvegablakokat tervező festőkkel, Székely Bertalannal, Vajda Zsigmonddal és a gödöllői művésztelep vezetőivel.

Az első világháborút követően részben gazdasági okokból, részben a szecesszió divatjának elmúlta miatt más művészeti területeken alkotott: többek között a budai Várban felépített Levéltár épületének díszítőfestése, bútorainak tervezése fűződik nevéhez. Egy terrazzo-gyáros (különleges burkolóanyag) lányát vette és, három gyermekük született.

Róth Miksa 1944. június 14-én halt meg Budapesten, Nyugvóhelye a törökbálinti kegyeleti parkban lévő Walla-mauzóleum. Emlékiratai Egy üvegfestőművész az üvegfestészetről és Egy üvegfestőművész emlékei címmel láttak napvilágot. A főváros VII. kerületében található Nefelejcs utcai lakóháza múzeumként működik, az Emlékház állandó kiállítása keresztmetszetet ad művészetének egyes szakaszaiból, a historizmus, a szecesszió és az art deco korszakából.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
Aforizmák
„ Ne aggódj, ma nem jön el a világvége. Ausztráliában már holnap van. "
Charles Schultz
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ