Az interneten nyílt meg a II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon
Dátum: 2020. március 28., szombat, 15:16

Mintegy 200 alkotó friss festményeit, szobrait, grafikáit, videóműveit és installációs alkotásait vonultatja fel a Műcsarnokban a Szabadjáték címmel megrendezett II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon, amely a koronavírus-járvány miatt az interneten nyílt meg szombaton.

Az elmúlt hat évben a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére a Műcsarnokban komoly szakmai- és közönségérdeklődés mellett, műfajonkénti elosztásban valósultak meg az egyes művészeti ágak friss teljesítményét bemutató Nemzeti Szalonok. Ezúttal újra Képzőművészeti Szalon következik, melyet a fennálló járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel egyelőre virtuálisan lehet megtekinteni - közölte az MTI-vel szombaton a Műcsarnok.

A Szurcsik József és Kondor-Szilágyi Mária által rendezett tárlat a közlemény szerint jól tükrözi napjaink összetett, az uralkodó stílusirányzatoktól elszakadó jelenségeit, a különböző alkotói attitűdök, felfogások, sokoldalú művészi megnyilvánulások egymás mellett élő, gazdag világát.

A szalon anyagában a monumentális, robusztus szobroktól a filigrán, könnyed grafikákig, a letisztult geometrikus absztrakciótól a humorral átitatott műveken át a barokkos telítettségű figurális kompozíciókig terjedő széles palettán számos műfaj és stílus helyet kapott.

A klasszikus matériákkal és képzőművészeti technikákkal készült alkotások mellett a jellemzően kortárs eszközök és alkotói eljárások és a mai ember számára elérhető anyagok is szerepelnek a tárlaton.

Nem ritka a konceptuális indíttatású, de a nagy művészeti hagyományokat követő, többek között az ábrázoló jellegű alkotás sem. Virtuóz módon megalkotott, realisztikus formanyelvű, bravúros művek és erős gesztusokkal készített, drámai hatású, nagyszabású nonfiguratív alkotások is láthatók a válogatásban.

A Műcsarnok tereit a festmények és grafikák mellett különös intenzitással veszik birtokba a plasztikai művek, szobrok és a térben megnyilvánuló, kifejezetten izgalmas installációk. Láthatók művek, amelyek ágakból épültek össze műtárggyá, másokban az alumínium, az acél, a bronz és textil, különféle fa, műanyag, sár, gumi, kerámia, csont, üveg, víz, különböző fajtájú kövek és kompozit anyagok is megjelennek - áll a közleményben.

"A Szabadjáték mint tematika vagy hívószó pontosan kifejezi a tárlat alapvető lényegét. Mindemellett nincsenek tabuk és prekoncepciók, nincsenek elvárások és diktátumok - csak művészet és szabad játék. A célunk annak bemutatása, milyenek is vagyunk, azaz milyen a jelenkori művészet, ami éppen ezekben az években születik Magyarországon" - közölték a szervezők.

A kiállítást a Műcsarnok újanyitásáig a http://mucsarnok.hu/panoramafoto/nsz2020/ honlapon tekinthető meg.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
 
Aforizmák
„ Az udvariasság nem halt meg – csak Angliába menekült."
Duhamel
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ