Február 21-én búcsúztatják Benedek György festő- és szobrászművészt
Dátum: 2022. február 19., szombat, 8:44

Február 21-én vesznek végső búcsút Benedek György Munkácsy Mihály-díjas festő- és szobrászművésztől, érdemes művésztől, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) néhai tagjától a budapesti Farkasréti temetőben.

A 14.30-kor kezdődő búcsúztatót az Evangélikus Egyház szertartása szerint tartják. Benedek Györgyöt az MMA saját halottjának tekinti - közölte a köztestület csütörtökön az MTI-vel.

A január 29-én, életének 88. évében elhunyt Benedek György festőként és szobrászként is jeles, kitűnő portretista volt. Nevezetesek grafikái, freskói is, de a nyolcvanas években a festészetről a szobrászatra váltott. Köztéri művei - portré- és monumentális szobrai, szakrális domborművei - Budapest mellett az ország számos településén (például Kalocsán, Fonyódon, Derecskén, Balatonfüreden) fellelhetők.

Benedek György 1934. november 6-án született Budapesten, művészeti tanulmányait 1950-től a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban kezdte, majd 1960-ban végzett a Képzőművészeti Főiskolán, mesterei Bernáth Aurél és Kmetty János voltak.

Alkotásaival azóta folyamatosan jelen volt a magyar művészetben, első önálló kiállítását 1973-ban rendezte, majd ezután számos önálló kollekciót mutatott be. Rendszeresen jelentkezett műveivel - képeivel és szobraival - az országos kiállításokon is. Egyéni kiállításai voltak a fővárosban (Műcsarnok) és vidéken, valamint kollektív tárlatokon is szerepelt (Műcsarnok, Pécs, Prága, Párizs, Moszkva).

Munkásságát számos díjjal ismerték el: 1964 és 1967 között a fiatal művészek pályakezdését segítő Derkovits-ösztöndíjban részesült, majd 1979-ben Munkácsy-díjat, 1987-ben érdemes művész elismerést, 2006-ban Magyar Művészetért díjat kapott. 2012-ben az MMA levelező tagjává választották, majd 2013-ban a köztestület rendes tagja lett. Közgyűjtemények őrzik műveit, köztük a Magyar Nemzeti Galéria és a debreceni Déri Múzeum.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jack London amerikai írót egyszer az orvos szigorú zöldségdiétára fogta, semmi mást nem ehetett.
 
„A román Farsang című darabot az aranyos Both Béla, aki nagyszerű színházi rendező és színházalapító, olyan szigorúan állította színpadra, hogy az előadás ettől dögunalomba fulladt. Tulajdonképpen a darab ki lett fordítva önmagából, mintha egy nercbundának a bélését viseltük volna. Már a főpróbán megbuktunk.
Aforizmák
„ Ha kivágtad az utolsó fát és megmérgezted az utolsó folyót, rá fogsz jönni arra, hogy a pénzt nem lehet megenni."
Indán közmondás
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ