Molnár Sándor június 18-án, életének 86. évében hunyt el; a művészt a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti.

Molnár Sándor 1936. január 19-én született Sajóládon. 1955-61 között végezte el a Képzőművészeti Főiskolát.

Vezetésével jött létre 1958-ban a szellemi és művészeti kérdésekkel foglalkozó, progresszív képzőművészeket tömörítő Zuglói Kör, amely közel tíz éven át működött, szellemi otthont nyújtva a haladó szellemiségű művészeknek.

Molnár Sándor 1962-ben megismerkedett Hamvas Béla filozófussal, a vele kialakult mester-tanítványi viszony volt életének egyik legmeghatározóbb kapcsolata.

A festőjóga elméletét 1966-ban dolgozta ki. A tradicionális filozófiákból táplálkozó elmélet az öt elem fázisára bomlik: a föld elem az anyagi világ félig-meddig figuratív ábrázolása; a víz elem az érzelmek kavargó örvénylése; a tűz elem a tomboló szenvedélyek lángolása; a kristály elem a szellem szilárd, geometrikus világa; és végül az üresség - vagy levegő elem - a kitisztuló, lecsillapodó visszahúzódás, a visszavezető út Istenhez. Erre a művészetfilozófiai keretrendszerre építette fel munkásságát, minden korszaknak körülbelül egy évtizednyi időt szánva.

Párizsban ismerkedett meg 1965-ben Jean Bazaine-nel és a tradicionális fiatal francia festők csoportjával, majd 1982-ben Claude Viallat-val és a Supports/Surfaces csoporttal.

Molnár Sándor 1986-ban vendégtanár volt a nimes-i Képzőművészeti Főiskolán. 1990-2005-ig a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára volt. 1992-ben megkapta a Munkácsy-díjat, 2005-ben pedig a Kossuth-díjat. 1993-tól volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

(MTI)