Több mint száz kiállítás szerepel a Magyar festészet napja programjai között
Dátum: 2022. október 4., kedd, 8:40

Több mint száz kiállítás várja az érdeklődőket országszerte és a határon túl a 20. alkalommal megvalósuló Magyar Festészet Napja programsorozat alkalmával november közepéig; az idei év fő kiállítása az Élő Magyar Festészet című tárlat lesz Szolnokon.

Az évente megvalósuló rendezvénysorozatot október 18., Szent Lukács, a festők védőszentjének ünnepe köré szervezik. Az ország egyik legnagyobb képzőművészeti eseménysorozatának célja, hogy felhívják a figyelmet a kortárs festészet és művészet fontosságára, feladataira, értékeire - hangzott el a rendezvénysorozat hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Verebes György festőművész, a Magyar Festészet Napja Alapítvány elnöke, a Szolnoki Művésztelep vezetője elmondta: a rendezvénysorozat három pilléren áll. Az alapítvány saját szervezésű programjai mellett több kiemelt helyszínen zajlanak események, továbbá országszerte és a határon túl is sokan csatlakoztak az rendezvényhez, amelynek keretében több mint 40 településen mintegy 150 esemény valósul meg.

Kiemelte: a rendezvénysorozat folyamatosan bővül, az esemény honlapján, www.festeszetnapja.hu címen a programok tárháza frissül.

Mint mondta, az idei rendezvénysorozattal a Magyar Festészet Napja alapítójára, a közelmúltban elhunyt Bráda Tiborra emlékeznek, az idei kiállításokat neki ajánlják.

Elmondta: az idei év fő kiállítása és a szakmai díjátadónak helyet adó rendezvény az Élő Magyar Festészet című tárlat, amely október 15. és 30. között látogatható a Szolnoki Galériában és az Aba-Novák Agóra Galériában. A kiállítás magába foglalja a doyenek-festőmesterek, a középgeneráció és a fiatal generáció műveit.

Verebes György arról beszélt, hogy a festészet, mint művészeti műfaj, kategória, él és virul, mert mögötte az ember ősidők óta tartó képalkotási igénye áll. "Ha van magyar nyelv és kultúra, akkor léteznie kell kortárs magyar festészetnek is. A jellemzőiről, irányáról és az egyetemes festészetben betöltött szerepéről kell és érdemes beszélnünk. És mi lenne alkalmasabb arra, hogy évről évre a figyelmünk fókuszába ezt a fontos kérdést állítsuk, mint egy rendezvénysorozat" - mondta.

"Ünnepeljük együtt azt, hogy van festészet, van magyar festészet, van jó magyar festészet, ami mögött kiváló művészek állnak, és hogy mindez összeköt, és nem pedig elválaszt bennünket" - mondta.

A Magyar Festészet Napja Alapítvány kurátorainak Arcanum címmel nyílt kiállítása hétfőn a budapesti Lónyay-Hatvany Villában.

Szurcsik József festőművész a tárlat megnyitóján kiemelte: méltó helyszínen mutathatja meg magát a jelenkori festészet 14 személyes ága ebben a válogatásban. A kurátorok saját munkáin keresztül arról kaphat ízelítőt a közönség, hogy az Élő Magyar Festészet három generációs kiállításait kik is szervezik nagy odaadással - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a Magyar Festészet Napja kiállításain évente több ezer mű válik láthatóvá egyidejűleg, a mára fesztivállá fejlődött rendezvénysorozatnak köszönhetően. Éppen ezért nem mindegy, hogy kik azok és mit alkotnak, akik rengeteg munkával szolgálják a festészet népszerűsítésének ügyét - tette hozzá.

Elmondta: a tárlaton olyan művek láthatók, amelyek nem egy tematika alapján készültek, hanem minden művész a saját munkáinak egyikét kínálta fel a tárlatra. Nem eleme egyik alkotás sem egy központilag meghatározott szempontrendszernek, egyéni világok idéződnek meg a művek által, azonban mégis fellelhető bennük egyfajta kohézió - mondta a november 3-ig látható tárlatról, amelynek kurátora Hudacsek László festőművész.

Mint elhangzott, a fő kiállításhoz idén a Szolnoki Művésztelep Kert Galériában megvalósuló egyéni tárlat is kapcsolódik, Nayg István képzőművész Részleges leltár című kiállítása, a Szolnoki Művésztelep Rajzstúdió Galériában pedig Bráda Tibornak ajánlva címmel nyílik válogatás a hazai üvegfestészet remekeiből.

Az alapítvány saját szervezésű programjai között van továbbá a Vízivárosi Galériában október 6-án nyíló Miniképek című tárlat és az október 18-án a Zikkurat galériában megnyíló Női jövőkép - Női vonal XI. című kiállítás.

Október 28-án a Magyar Festészet Napja Újbudán címmel szerveznek programokat, köztük galériasétákat, amely a Kelenhegyi úti Művészházban indul, majd a Bartók Béla úton lévő galériák kiállításain folytatódik. Megnyílik Horváth Dániel festőművész kiállítása a Bartók 32 Galéria és Kultúrtér Trezor Galériájában, továbbá Kötések - Repedések címmel csoportos síkplasztika kiállítás nyílik Bartók1 Galériában.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
„ A Kaviár és lencse című bohózatban a szövegkönyv szerint kinyílik az ajtó, a közönség megpillant, pisztolylövés, a szívemhez kapok és felkiáltok: „Meglőttek!...Gyilkosok!...” – És összeesem. Az egyik előadáson a pisztoly csütörtököt mondott. De hát nekem el kellett hunynom ott a helyszínen. Mit tehettem?...
 
A népszerű színész hajnali három körül ért haza a filmforgatásról. Fáradtan sóhajtott föl, amikor végre megállt a belvárosi bérház előtt. Kereste a kulcsait, majd döbbenten jött rá: azok bizony otthon maradtak, a másik kabátja zsebében.
Aforizmák
„ A legszívesebben gyermekekkel beszélgetek; tőlük még remélhetem, hogy majd értelmes lények lesznek..."
Kierkegaard
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ