Keserü Ilona és Maurer Dóra képeire is lehet licitálni a Virág Judit Galéria őszi aukcióján
Dátum: 2022. november 3., csütörtök, 11:34

Folytatódik a Virág Judit Galéria őszi árveréssorozata november 13-án a Budapest Kongresszusi Központban; a 10. Háború utáni és kortárs magyar művek aukcióján Keserü Ilona, Maurer Dóra és Nádler István műveire és Nudelman László magángyűjteményének számos darabjára is lehet licitálni.

Nagy magyar kortárs alkotók műveit vonultatja fel november 13-án az idén 25 éves Virág Judit Galéria - olvasható a galéria MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Mint írják, az aukció fő attrakciója a Nudelman-gyűjtemény - a gondosan összeválogatott műtárgyegyüttesben többek között Keserü Ilona, Nádler István, Fajó János és Lakner László alkotásai szerepelnek.

Nudelman László alig múlt kilencéves, mikor gyűjteni kezdett. Egy rövid, a bélyegek világába tett kitérő után rátalált sok évtizedes, máig tartó szenvedélyére, a numizmatikára. Festményeket a hetvenes évek közepe óta vásárol, a legjobb kortárs magyar művek közül sok szerepel kollekciójában - emelik ki a közleményben.

A tételek között van Nádler István Gyász IV. című ikonikus festménye, amely a művész Gyászsorozatának a negyedik, egyben utolsó darabja; édesapja halála kapcsán a veszteség témáját dolgozza fel. A festmény 15 millió forintos kikiáltási árról indul.

A Nudelman-kollekció másik értékes darabját Keserü Ilona jegyzi, a Mind 7 című művet az teszi különlegessé, hogy a művész növényi applikációkkal dolgozott, és az egyes színek az emberi bőr tónusait képviselik. Keserü életművének kiemelkedő darabja 18 millió forintos kikiáltási árról indul.

A galéria közelgő aukcióján új tulajdonosát keresi Maurer Dóra Overlappings sorozatának egy korai, konceptuális darabja. Az Overlappings 27. No 417. a színek transzparenciáját helyezi a középpontba, 9 millió forint a kikiáltási ára - áll a közleményben.

Mint írják, Fajó János nagyméretű olajvászon képe félreérthetetlenül utal a női idomokra. A narancssárga és a rózsaszín párosításával operáló pop art alkotás, a Zöld rés 3,6 millió forintért már elkelhet, de becsült értéke a 8 millió forintot is eléri.

"Büszkék vagyunk rá, hogy a hetvenes évektől a kilencvenes éveken át minden korszak reprezentálva lesz az aukciónkon, a Kongresszusi Központban, és a legnagyobb magyar alkotók mellett a fiatal generáció számos jeles alkotása is a műgyűjtők látómezejébe kerülhet" - idézik a közleményben Kelen Anna művészettörténészt, árverésvezetőt.

Az aukción szereplő darabok mindegyike ingyenesen megtekinthető november 2 és 12 között a Virág Judit Galériában, ahol Nudelman László két alkalommal tárlatvezetést is tart.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
 
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
Aforizmák
„ A világegyetem elmélet nélkül működik."
Teleki László
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ