|
|
Katalin (Johanna ter Steege) férjével, Jánossal (Lukáts Andor) harminc évig élt együtt, amikor a férfi váratlanul elhagyta őt huszonnyolc éves tanítványáért (Bánfalvi Eszter). A férfi félrelépését a család egy vállrándítással elintézi, igazából mindenkit leköt valami más: Zsófi (Tenki Réka), a huszonöt éves lány terhességével, Zoli (Varga Norbert), a tinédzser fiú pedig magával van teljesen elfoglalva.
A zeneszerzői maratonok sorát Mozart alkotásaival folytatja február 26-án a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és a Művészetek Palotája (Müpa). A programot beharangozó keddi tájékoztatón bemutatták a BFZ ügyvezető igazgatói posztján Körner Tamást követő Stefan Englertet és helyettesét, Erdődy Orsolyát.
Világkörüli turnén mutatja be új stúdióalbumát Madonna, aki Budapestre ugyan nem látogat el, Bécsben és Zágrábban azonban látható lesz.
Csütörtök délben kezdődött a Magyar Filmszemle, amelynek apropóján, a magyar filmszakma és filmforgalmazás helyzetéről a Filmművészek és Filmalkalmazottak Szakszervezetének elnökével, a Balázs Béla-díjas dokumentumfilm rendezővel, Duló Károllyal beszélgettünk.
Tömör gyönyör
Dátum: 2005. december 18., vasárnap, 13:44
Két tonna Moore-t loptak el Nagy-Britanniában: Henry Moore egyik kültéri fémszobrát.
A rendőrség szerint mű- vagy fémgyűjtők lehetnek, akik a minap darusautóval szó szerint elemelték Moore egyik legjelentősebb szabadtéri alkotását. A XX. század legnagyobb brit szobrászművészének 1969-ben, tömör fémből kiöntött, Hanyatt fekvő alak című alkotása a Henry Moore Alapítvány Hertfordshire grófságbeli parkjában volt kiállítva. Vasárnapi londoni sajtóbeszámolók szerint a tolvajok egy nyitva hagyott biztonsági kapun át, még péntekre virradó éjjel hatoltak be a parkba egy emelőkarral ellátott teherautóval, a bronzszobrot egyszerűen átemelték a jármű platójára, és távoztak. A lopást rögzítette ugyan a park biztonsági kamerája, de olyan gyenge minőségben, hogy sem a teherautó rendszáma, sem az elkövetők arcvonásai nem ismerhetők fel a felvételen. A rendőrség két feltételezésből indul ki: az egyik szerint a tolvajok műgyűjtő megrendelésére dolgoztak, a másik szerint mindössze értékesíthető fémhulladékot láttak a tömör bronzszoborban. A nyomozást vezető rendőrtiszt a The Sunday Times című brit lapnak azt mondta: ez utóbbi esetben viszonylag jók az alkotás fellelésének esélyei, de ha a szobor eltűnik valamely illegális műgyűjtő kollekciójának mélyén, akkor "nagyon nehéz lesz" visszaszerezni. A szobor eszmei értéke 3 millió font (1 milliárd forint), de a The Observer című brit lap szerint fémhulladékként értékesítve mindössze ötezer fontot érhet. (MTI-Panoráma - Kertész Róbert, London)
Hozzászólás
Hozzászólások
|
|
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyik hazai körútján Caruso néhány ezer lírát utaltatott át magának egy kisváros postahivatalába. Amikor a címére érkezett pénzért jelentkezett, az akkurátus postamester sehogy sem volt megelégedve az énekes személyi igazolványaival.
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
Aforizmák
„ Túlságosan okosnak lenni szinte már illetlenség"
Gorkij
|
|