Még mindig nem a kultúra az első
Dátum: 2005. december 22., csütörtök, 17:45
A jövő évi költségvetésben nem növekedtek a kulturális beruházásra fordítható összegek - mondta Bozóki András kulturális miniszter csütörtökön, kecskeméti sajtótájékoztatóján.

„Nem tudtuk növelni a beruházásra fordítható összegeket 2006-ban 2005-höz képest." - mondta a szaktárca vezetője.

Indoklásul hozzáfűzte: az államháztartás állapotának a figyelembevételével kellett a tárca költségvetését is megtervezni.

Beszámolt arról, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának költségvetését érintő legnagyobb beruházási program 2006-ban a Mátyás-templom felújítása lesz, de folytatódik a Szépművészeti Múzeum felújítása is.

Bozóki András szerint sok felújításra kerül sor vidéken is. Kiemelte a fertődi Esterházy-kastély felújításának folytatását és a címzett támogatással megújuló tatabányai színházat.

A kulturális tárca vezetője elmondta, hogy megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy a vidéken még megmaradt, többségében önkormányzati fenntartású művész mozik működtetéséhez, hogyan tudnának anyagi segítséget biztosítani.

A sajtótájékoztatón Bozóki András miniszter átnyújtotta Szécsi Gábornak, Kecskemét polgármesterének, A Kultúra Magyar Városa 2006 elnevezésű kitüntetést, melyhez a Belügyminisztérium és kulturális tárca 2,1 millió forintot ad. (MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenc hajnalban hazafele tartva, Jacobi Viktor ablakából a Jacobi Szibill című művében a később legnépszerűbbé vált Kis Petrovom című dal melódiáját hallotta.
 
A XIX. század végén a lengyel komponista és zongoraművész, Moritz Moszkowski Bécs utcáin sétálgatott a Rimszkij-Korszakov-tanítvány Alekszandr Glazunov társaságában.
Aforizmák
„ ...már az iskolában megtanultam, hogy nem gondolhatok olyan furcsa és hihetetlen dolgot, amelyet valamely filozófus már előbb ne állított volna..."
Descartes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ