Jövőre a világ építészete randevúzik Velencében
Dátum: 2005. agusztus 17., szerda, 15:30
Bár még javában tart az idei, 51. velencei képzőművészeti biennále, a rendezvénysorozat elnöke a napokban egy sajtótájékoztatón már azt jelentette be, hogy jövőre a város a 10. Nemzetközi Építészeti Kiállításnak ad otthont. Davide Croff, miközben ismertette a jövő évi kiállítás tervezett fő irányvonalait, egyúttal be is mutatta a 2006 szeptembere és novembere között megrendezendő építészeti biennálé igazgatóját és főkurátorait.

A világ építészeinek jövő évi seregszemléje középpontjában a "meta-város" áll majd, különös tekintettel a város és az agglomeráció fizikai és szociológiai átalakulásainak kérdéseire. A kiállítás igazgatója az az 1956-ban született angol Richard Burdett, aki építészetet és várostervezést tanít a londoni egyetemen, az angol főváros City negyedének építészeti konzultánsa és az angol kormány várospolitikai szakértője. A Velencében általa vezetendő Városok kora című nemzetközi projekt hat települést, New Yorkot, Sanghajt, Londont, Mexico Cityt, Johannesburgot és magát Velencét fogja szakmai vizsgálódásainak középpontjába állítani.
A központi, olasz pavilonban, valamint az Arsenale termeiben ezúttal a kortárs olasz építészet bemutatására kerül majd sor: ennek az itáliai tájnak és az épített örökség hagyományainak a jövő vízióival összehangoló bemutatónak a kurátora az 1944-ben született, s a bari egyetemen építészeti formatervezést oktató Claudio D'Amato Guerrieri lesz. A nagy, országos témakörön belül - amelyek még egy fiatal kurátorát heteken belül megnevezik, ígérte Davide Croff - pedig egy külön, kiemelt szekció foglalkozik majd Dél-Itália építészetének speciális problémáival, a hagyományosan elmaradottabb területek fejlődésének lehetőségeivel; ennek kurátora, a szintén olasz Rinio Bruttomesso 1949-ben született, s Velencében tanít várostervezést, de emellett ő az igazgatója a 1989-ben alapított Városok a vízen elnevezésű nemzetközi kutatóközpontnak, s ő volt a kurátora az ugyanilyen elnevezésű szekciónak is a legutóbbi, 9. Nemzetközi Építészeti Kiállításon. Davide Croff külön kiemelte, hogy - először a biennálék történetében - ezt a témát egy "csatolt" kiállítás is bemutatja majd, amelyet valamelyik dél-olasz városba "helyez ki" majd a biennále.

Martos Gábor

Forrás.  Népszava

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Aforizmák
„ A művész legnagyobb földi jutalma a kollégák irigysége."
Varnus Xavér
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ