BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Magyar Fotográfia Napja
Dátum: 2007. agusztus 25., szombat, 12:28
Papp Elek, a Ceglédi Fotóklub tagja lett az idén az év fotográfusa, a Mátyus Károly vezette veszprémi Bakony Fotóklub pedig az Év Fotóművészeti Alkotócsoportja címet nyerte el.
A kitüntetéseket Győri Lajos, a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének (MAFOSZ) elnöke adta át a Magyar Fotográfia Napja ünnepségsorozat központi rendezvényén szombaton Budapesten az Országos Műszaki Múzeumban.

A Magyar Fotográfia Napján a fotográfia feltalálásának kezdeteire, a fényképezés jelentőségére, valamint a fotográfiának a kultúra fejlődésére gyakorolt hatására is emlékezünk - mondta Győri Lajos.

Papp Eleket méltatva azt hangsúlyozta, hogy a fotográfus képei informálnak, hozzájárulnak egy-egy kiállítás sikeréhez, emelik annak színvonalát.

A két éve alapított Bakony Fotóklub a MAFOSZ elnökének szavai szerint az elmúlt évben rendezett kiállításokon elért eredményeiért, illetve a közművelődésben betöltött szerepe miatt részesült az elismerésben.

A MAFOSZ vándorserlegével és Veres Mihály-plakettel ebben az évben a Fotó Natura Természetfotó Egyesületet tüntették ki. A budapesti APS Stúdió és a Ceglédi Fotóklub Veres Mihály plakettet kapott.

Az ünnepségen adták át a MAFOSZ és a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség (FIAP) fotóművészeti diplomáit, valamint a Mindennapi kenyerünk című pályázat díjait is.

Vidra József, az Országos Műszaki Múzeum főmuzeológusa Petzval korának fotótechnikája című kamarakiállítást bemutatva elmondta, hogy a látogatók Petzval József korának fototechnikáját ismerheti meg.

Az érdeklődők korabeli fényképezőgépeket, Petzval József által terezett objektíveket láthatnak. Petzval József 1828-ban Pesten szerzett mérnöki oklevelet, ezután a fővárosnál dolgozott, illetve az Institutum Geometricumban a matematika és a mechanika előadója, majd a felsőbb mennyiségtan egyetemi tanára volt. Nevét elsősorban az 1840-ben szerkesztett, nagy fényerejű akromatikus kettős fényképészeti objektívjei tették ismertté, amelyekkel a megvilágítási idő a másodperc töredékére csökkent és kiküszöbölődött a kép kontúrozottsága. Ő a korszerű anasztigmák lencserendszer feltalálója is.

A Magyar Fotográfa Napján augusztus 29-én négy ország 47 településén 85 szakmai program várja a fotográfusokat és a fényképezés iránt érdeklődőket.

Győri Lajos korábban a távirati irodának elmondta 107 fotográfiai alkotócsoport és szervezet 2003-an döntötte el, hogy kiválasztanak egy "jeles napot". Azért augusztus 29-re esett a választás, mert 1840-ben ezen a napon készült először Magyarországon nyilvános eseményen fénykép, vagy ahogy akkor nevezték: dagerrotípa.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Volt idő, amikor egyes színházak szinte versengtek egymással abban, hogy melyikük tud hosszabb előadást tartani.
 
Shaw nyomtatott meghívót kapott egyik hölgyismerősétől, akit különösebben nem kedvelt.
Aforizmák
„Az ember veszendő. Lehetséges; de vesszünk el úgy, hogy ellenállunk."
Albert Camus
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ