BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Török világ az Iparművészeti Múzeumban
Dátum: 2007. szeptember 26., szerda, 20:41
Március 10-ig a Lechner Ödön tervezte palota kupolája alatt, a világ második leggazdagabb oszmán-török szőnyeggyűjteménye látható. Ennél szélesebb spektrum már csak a „forrásnál”, Isztambulban tekinthető meg. A szőnyeg, ami négyzetcentinként születik csomók százaiból, fantasztikusan ügyes kezek, éles szemek, emberfeletti türelem és szárnyaló képzelet gyümölcseként – betartva a vallás szigorú szabályait is – a keleti kultúra legmeghatározóbb darabja.

Ezek a most kiállított mesterművek már a 15. századtól gyönyörködtetik tulajdonosaikat; tehát a legrégebbi – és még mindig vakítóan élénk és tiszta színben ragyogó – Crivelli-Batári szőnyeg több, mint félévezredes. Általában tiszta gyapjúból, pamutból  – a nagyon luxusdarabokat selyemből – szövik, aztán növényi, állati eredetű festékekkel adnak neki mintázatot, tónust. Az iszlám tiltja az emberi arc ábrázolását, ezért növényi indák módosulnak rajta arabeszk, rozetta, hármas gömbforma mintára. Vannak madárfigurák is – itt némileg absztrakt vonalakkal, ám a perzsa kultúrkörben felismerhetően naturálisra véve: ezt bül-bül (fülemüle) mintázatúnak mondják. A szőnyeg a mohamedánoknál főleg a napi ötszöri imádkozás segédeszköze. Ezért nagyon sok olyan készült régen – és ma is számos ilyet szőnek –, amelyik stilizált imafülkét, mihrábot ábrázol. Annak díszes csúcsát kell Mekka – a szent Kába-kő – felé fordítani, majd rátérdelve imádni Allahot.

Vannak a kiállításon olyan 17. századi darabok – erdélyi szőnyegek összefoglaló néven –, amelyek ilyen fülkés megoldásúak – piros, kék, vajszínekben –, és Erdélyben asztalterítőként, ládatakaróként funkcionáltak. Ezért is maradhattak meg az évszázados történelmi viharokban ennyire épen, hiszen járásra csak a legritkább alkalmakkor használták. Csak fontos audenciára, más országbeli követek fogadásra terítették a földre, hogy a gazdagság így is nyilvánvaló legyen a külföldi előtt.

Mert egy míves szőnyeg mindig is státusz-szimbólum. Annyi élőmunka fekszik benne – gondoljuk el, van egy 1964-ben árverésen megszerzett, teljesen ép darab báró Hatvany Lajos kollekciójából, ami közel 50 négyzetméteres, tehát egy egész lakásnyi! –, amennyi talán egyetlen más műtárgynál se. A legtöbb itteni műkincs gördesz- avagy török csomózással készült, amely szimmetrikus, ellentétben a perzsa vagy szenné csomóval, ami csak az egyik szálat hurkolja körbe. Mindkét féle módszert egyaránt használják mindegyik szőnyegszövő országban. Az itteni régi kincsek nem olyan szorosan csomózottak (egy szőnyeg annál értékesebb, minél sűrűbben van csomózva), laza szövetük nem is bírta volna el az évszázadok rátalpalását. Európában – majd szerte a világban – nemcsak a török hódoltság révén és az Erdélybe bevitt textilek láttán lett nagy híre e keleti varázsnak.

A nagy reneszánsz festők Itáliában és Németalföldön – mivel hű krónikásai voltak a korszaknak – elkezdték pontosan lefesteni a gazdag házak berendezését, s ebben a szőnyegeknek kiemelt szerepük volt. Így vannak itt Lorenzo Lotto-, Memling- és Crivelli-szőnyegek is. Arról a festőről nyerték nevüket, akinél hasonló mintázatú fedezhető fel a vásznakon. Budapesten Lotto képe is megcsodálható egyik-másik szövött remek alatt. A múzeum legnagyobb kincse az a már emlegetett, legrégibb – sajnos csak fél – darab: a sárgás, piros mintásan ékes Crivelli-Batári féle szőnyeg. Crivelli reneszánsz-kori olasz művész volt, aki két ismert képén – 1482-ben illetve 1486-ban – is ábrázolt ilyesfélét; az ő festményei láttán a magyar szakértő, Batári Ferenc 23 éve, az itt fellelt szőnyegtöredéket tanulmányában ehhez a vonalhoz sorolta. A neves műtörténész, akinek élete és szenvedélye volt a szőnyeg, két évvel ezelőtt – a sors kegyelméből vagy fura fintoraként – épp Törökországban hunyt el; rá emlékezve most ezt a mesterművet Batári-Crivellinek nevezte el hajdani kenyéradó gazdája, az Iparművészeti Múzeum.

Vannak olyanok is felfüggesztve, amelyeken négy- vagy hatoszlopos mihrábok láthatóak, még erőteljesebben hangsúlyozva a vallási használatot. Sok szakkifejezést kell megtanulni annak, aki ezekkel a textilmatuzsálemekkel foglalkozik vagy csak bepillantani szeretne mesevilágukba. A törzsi – egyszerűbb mintázatú, de nagyon erőteljes színű – szőnyegeknél a széleket kilim szövésű szegély tartja egyben (de a munkásabb darabokra is érvényes ez a metódus). Iszonyú macerás munka a szövés: kézzel csomóznak, egy görbe kiskéssel, amivel egyúttal nyesik is a fonalat. Aztán, amikor egy sor elkészül, fésűszerű szerszámmal ütögetve tömörítik a sort. A szálakat végül visszanyírják kb. 5 centisre, hogy kiadódjék végre a minta is, amelyet a szövőszékre tűzött „kottából” alkotnak. A nomádok fejből szövik hordozható szövőszékeiken az anyáról-lányára szálló geometrikus, de mindig variálódó alakzatokat, ám a bonyolult: mihrábos, bül-bülös, kacsakaringós növényi formájúakat már műhelyekben, vázlat alapján készítik el. A végét is kelim/kilim minőségben szövik meg, hogy a csomók el ne másszanak, majd az egész textilt levágják a szövőszékről, amely előtt annyit görnyedtek. A láncfonalak – ezek a függőleges fonalak, míg a vízszintesek a vetülékek – kilógó szálai adják a rojtokat a két végén.

Amikor én voltam egy török manufaktúrában, kislányok – maximum 16 évesek – dolgoztak iszonyú keményen és gyorsan hatalmas darabokon. E muzeális szőnyegeket is valószínűleg sok-sok névtelen művész alkotta szegénységben, de töretlen hittel és fantáziával – ám mindig egy pici, civil számára észrevehetetlen hibával is, hiszen csak Allah tökéletes!  Oszmán, pre-oszmán illetve oszmán utáni korszakokra osztja a művészettörténet ezeknek a keletkezési idejét. Hiszen az oszmán világ – 16.-17. század – volt a török hódítás legfényesebb korszaka, akkor terjeszkedett a legmesszebb a birodalom. (erről szól sajnos hazánk 150 évig tartó első ideiglenes megszállása is.)  A jelenlévő szőnyegek is leginkább ezt az időt reprezentálják fenséges minőségükkel. Még egy imafülke is be van rendezve a folyosón, hogy jobban megérthessük ennek a messzi világnak misztériumát.

Szász Judit

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Kodály Zoltán azon kevesek közé tartozott, aki nem félt Rákosi Mátyástól. Egyszer egy ünnepi fogadáson a „bölcs" vezér rosszallóan mondta Kodálynak:
 
Goethe még diák korában gyakran sétált a város határain kívül is. Egyszer egy keskeny ösvényen járt éppen, amikor a vele éppen rossz viszonyban álló diáktársa jött szembe.
Aforizmák
„ ...az emberiségnek sosem támadt olyan fontos gondolata, amelyet kőbe ne írt volna."
Hugo
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ