Dating Gil & Moti
Dátum: 2006. január 13., péntek, 22:09
Gil & Moti izraeli származású, Rotterdamban élő művészek, akik meleg házaspárként és zsidó identitásukra építve legtöbb munkájuk a másság, a társadalmi együttélés szabályairól folytatott kortárs viták része. Installációik nagy sikerrel kerülnek bemutatásra New Yorktól Haifáig, tavaly a bécsi MUMOK-ban rendezett Para-sites című kiállításon is nagy sikerrel szerepelt a Műcsarnokban most kiállításra kerülő Dating Gil & Moti. Formabontó kiállítást láthatnak az érdeklődők 2006. február 1-től 26-ig a Műcsarnokban és a Godot Galériában.

Dating Gil & Moti
Kurátor: Nemes Attila

A művészekről

Gil & Moti izraeli származású, Rotterdamban élő művészek, akik munkáikban gyakran foglalkoznak a köztér kisajátításával, a köztér emberi kapcsolatokra gyakorolt hatásával. Legtöbb projektjükben szerepet kap a környék, vagy lakókörnyezet kapcsolati hálójának rehabilitációja, közintézmények kihasználatlan tereinek „feltöltése”, az utca átalakítása, stb. Munkáik a képzőművészet egyik legégetőbb kérdését, a műtárgy, a befogadó és a köztér kapcsolatát, illetve ennek problémáit dolgozzák fel. Munkáiknak fontos vonatkozása a magánélet és a köztér viszonyának elemző kritikája. Meleg házaspárként és zsidó identitásukra építve legtöbb munkájuk a másság, a társadalmi együttélés szabályairól folytatott kortárs viták része. Installációik nagy sikerrel kerülnek bemutatásra New Yorktól Haifáig, tavaly a bécsi MUMOK-ban rendezett Para-sites című kiállításon is nagy sikerrel szerepelt a Műcsarnokban most kiállításra kerülő Dating Gil & Moti.

A kiállításról

A Műcsarnok Menü pont projekt-kiállítójában felállított Dating Gil & Moti installáció a művészek munkahelyeként funkcionál a kiállítás ideje alatt, 2006. február 2-től 26-ig. Napi 8 órában várják a randevú-iroda látogatóit. A Gil & Moti Budapesten program másik eleme a Godot Galéria terében kialakított szállásprojekt. Az otthonukká váló Godot Galériában Tiéd vagyunk címen szerelmesleveleikből rendezett kiállítás látható 2006. február 1-től 26-ig..

A performanszról

Gil & Moti Álmaink teremtménye: Laylah

Video installáció: DVD, 45 perc, 3 vetítés

Performansz: 6 performer, jelmezek, bútorok, különféle kellékek

A három vetítésből álló Álmaink teremtménye: Laylah videó installáció Gil & Moti és egy libanoni férfi között szövődő szerelmi háromszög történetet dolgozza fel képek, hangok és szövegek segítségével. Megőrzött levelek, fotók, videók, dokumentumok, e-mailek, sms-ek, festmények, naplójegyzetek, stb. vezetik el a nézőt megismerkedésük napjától, egy éven át tartó kapcsolatuk és együttélésük részleteiig. Az Álmaink teremtménye: Laylah munkájukkal művészeti koncepciójuk megélésének összetettségét és következményeit mutatják be. A performansz 75 perces.

A performansz ideje: 2006. 02. 17.  18:00

Helye: Műcsarnok

Dr. Maaike Bleeker
( Amsterdam University) Gil & Moti pályafutásáról szóló bevezetőjével.

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
 
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
Aforizmák
„A kételkedés a bölcsesség kezdete."
René Descartes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ