Preparált emberi testek Budapesten
Dátum: 2008. május 9., péntek, 17:28
Megkezdődött pénteken a jegyek árusítása a BODIES...A kiállítás című tárlatra, amelyet eddig nyolcmillióan láttak a világban, és amely május 24-én nyílik Budapesten, a VAM Design Centerben.

Valódi emberi testekből készült, újszerű, polimeres eljárással tartósított preparátumokat tanulmányozhat majd a látogató. Az emberi szöveteket folyékony szilikonnal itatták át, vegyszerekkel kezelték és ezzel a testet vagy annak részeit megszilárdították.

A kiállítás látogatói testközelből vehetik szemügyre az emberi test csontvázát, izomzatát, légző, keringési és egyéb rendszereit. Látható lesz például egy egészséges tüdő, s mellette egy dohányzó ember kátránytól megfeketedett tüdeje.

Roy Glover, a Michigani Egyetem nyugalmazott sejtbiológia professzora, a BODIES...A kiállítás orvos-főigazgatója azt mondta, hogy ennek a tárlatnak az ismeretterjesztő hatása felbecsülhetetlen. Az orvosok már évszázadok óta valódi emberi testeken tanulmányozzák a szervezet felépítését és működését, s most ezzel a kiállítással lehetővé vált, hogy maga az ember is betekinthessen a test rejtelmeibe - tájékoztatta az MTI-t a Live Nation Hungary szervező cég.

A szervezők az eddigi nagy érdeklődésre hivatkozva azt javasolják, hogy az érdeklődők elővételben váltsák meg jegyüket a www.bodiesbudapest.hu weboldalon. Külön lehet hétköznapi, illetve hétvégi jegyet váltani.

Az emberi testről szóló kiállítás a VI. kerület Király utca 26. alatt nyílik meg.

 


Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A XIX. század végén a lengyel komponista és zongoraművész, Moritz Moszkowski Bécs utcáin sétálgatott a Rimszkij-Korszakov-tanítvány Alekszandr Glazunov társaságában.
 
Szép Ernőhőz, a neves íróhoz bekopogott egy fiatalember. – Művész úr – mondta alázatos hangon – nemrég elküldtem önnek a novellámat. Tudja, azt az igen eredeti témájú novellát! Méltóztatott már elolvasni?
Aforizmák
„Céltalan élet nem lehet tiszta."
Csehov
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ