Ügyészséghez fordult az ÓVÁS! Egyesület
Dátum: 2006. február 14., kedd, 18:20
Az Ügyészségtől kéri egy belvárosi műemlékvédelmi épület lebontási engedélyének azonnali felfüggesztését az ÓVÁS! Egyesület - jelentette be a városvédő szervezet több civil mozgalommal közösen megtartott keddi sajtótájékoztatóján a VI. kerületi Király utca-Vasvári Pál utca sarkánál lévő klasszicista épület előtt.

– Hild József forog a sírjában! - utalt a mintegy félszáz érdeklődő között az egyik aktivista transzparense arra, hogy a neves építész 1844-ben tervezett házára minden jel szerint lebontás vár. Ezt erősítette meg Gerle János, az Élőlánc Magyarországért képviselője is, aki a sajtótájékoztató előtt elmondta: legújabb információi szerint még ebben a hónapban elkezdik lebontani a házat.

– Meg fogjuk állítani a rombolást! - fogalmazott az ÓVÁS! Egyesület képviselője, Molnár Péter, aki szerint a Hild-ház mellett a környéken több történelmi épület is veszélyben van. Éppen ezért „felszólítjuk a hatóságokat" a műemlékvédelmi épületek törvény szerinti tiszteletére, megóvására - tette hozzá.

– A mai napon az Ügyészséghez fordultunk a bontási engedély beszüntetése miatt - hangsúlyozta Molnár Péter, aki úgy vélte, hogy a VII. kerületi önkormányzat a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) engedélye nélkül - törvénysértően - kezdeményezte az épület lebontását.

A városvédő szervezet másik aktivistája, Egri Orsolya azt is kilátásba helyezte, hogy az UNESCO-hoz fordulnak annak érdekében, hogy a jogsértés miatt a nemzetközi szervezet vonja vissza az Andrássy út világörökségi-címét.

Amikor véget érnek a jog eszközei, utána következnek a civil eszközök - mondta az egybegyűlteknek a KÖH elnöke. Varga Kálmán hozzátette: hiába ért maximálisan egyet a rendezvény szervezőivel, az általa vezetett hivatalnak nincsenek jogi eszközei arra, hogy orvosolja a problémát. A KÖH elnöke a törvénysértő eljárást az MTI-nek is megerősítette, hozzátéve, hogy „a jogalkotásban nagyon komoly fehér foltok vannak".

„Némi csúsztatás volt itt a mondatokban" - vélekedett az elhangzottakról Fürst György, VI. kerület alpolgármestere, aki azért érintett az ügyben, mert bár a bontási engedélyt a szomszédos VII. kerület adta ki, a Hild épület a VI. kerületben áll. Az MTI-nek nyilatkozva Fürst úgy vélekedett, hogy az ügyben nem történt jogszerűtlenség. Az ÓVÁS! Egyesület Ügyészségi óvásával kapcsolatban hozzátette: „a bontást magát ez már nem befolyásolhatja".

A Király utcai épület elé - hatalmas sajtóérdeklődés mellett - mintegy félszázan gyűltek össze azok, akik transzparenseikkel álltak ki az épület védelmében. Több civil szervezet képviselői az „Épített örökségünk nem a kerületi képviselők hitbizománya" - és hasonló jellegű táblával tüntettek. Az eseményen megjelent Ráday Mihály ismert városvédő, Lányi András, az Élőlánc Magyarországért vezetője, és Konrád György, Kossuth-díjas író is.

„Az embervédelem és a városvédelem rokonok, sőt testvérek" - mondta az író hozzátéve, hogy helyesli a civilek kezdeményezését, és minden jogi határozat mellett sem tartja lehetetlennek, hogy ez a ház fél év múlva is a helyén lesz.

Az MTI a VI. kerület sajtóosztályán arról értesült, hogy a klasszicista épület helyére az önkormányzat - magánberuházásként - apartmanokat és idősek számára szépkorúak házát építtet majd.

(MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
 
Aforizmák
„ Semmitől sem félek annyira, mint a félelemtől."
Montaigne
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ