Felhőkakukkvárak előnyben!
Dátum: 2008. agusztus 23., szombat, 15:51
Míg tavaly a képzőművészeté volt, úgy idén az építészeté a kulcspozíció az – e szempontból – épp 11. Velencei Biennálén, amin Magyarország is mondhatni többszörösen részt vesz. 2000 óta szerepelünk minden alkalommal ezen, a joggal a szakma csúcsának tartott Giardini-parkbeli mustrán.

Most – ahogy dr. Petrányi Zsolt, a Műcsarnok igazgatója, e tárgykör nemzeti biztosa elmondta – áthatóbbá kívánták tenni az erre való pályázati feltételeket mind az építészek, mind a nagyközönség számára. Kilencen jelentkeztek itthonról a megméretésre. Három delikvens olyan munkával, ami a velencei kiállítás-sorozat fő kurátorának, Aaron Betskynek (ő a Cincinnati Art Museum igazgatója) kedvenc gondolatával rezonált, ami az „Odakint, az építészeten túl” szlogennel írható le. A többiek hagyományos versenyművel nyomultak.

Ez a mostani szemléletváltás hozta felszínre azt a pályaművet is, amelyet Július Gyula – maga is geometriatanár, képzőművész – karolt fel egy magyar szoftverfejlesztő tanácsára, aki – ő Maróy Ákos – nemzetközi csapatban dolgozva tett ajánlatot munkájuk megismertetésére. Nevük Corpora-csapat, amelyben Ákoson kívül – hivatalosan Corpora in Si/gh)te vagyis szó szerint test az oldalon, illetve jelekkel díszítve – svájci, japán művészekből áll. Ők nyerték a magyar részvétel reprezentálásának jogát az 1909-től – különleges értékként – Velencében állandó hellyel rendelkező pavilonunkban. Erről érdemes annyit tudni, hogy e ház a Giardini Pubblici területén áll, gyönyörű szecessziós küllemével – http://www.biennale2005.hu/kicsiny_b/3_info_h.htm – Magyarországot hirdetve 100 éve: ez nagy kiváltság, hiszen sok, nálunk gazdagabb, nagyobb országnak nincs ilyen! A Marót Géza tervezte (aki amatőr építész volt de nagy sikerekkel és megrendelésekkel), Kőrösfői Kriesch Aladár két mozaikjával díszes épület – amelynek állaga sokszor ment tönkre a száz év alatt, legutóbb Csete György elképzelése alapján állították helyre, visszaadva kupoláját (amelyet az előző érákban lebontottak), meg az ötvenesekben leszedett Zsolnay-díszeit – most is élményházzá avanzsál.

Ugyanis a tavalyi Arany Oroszlán-„elejtése” után (Andreas Fogarassy cinemaboxai hozták el a fődíjait) újabb nagy projekt „főszereplője” lesz. Max Rheiner svájci, Sota Ichikawa japán, Kaonu Kobata japán és Maróy Ákos magyar fiatalok a super-eyes/mindentlátó szemek technikájával és valamiképp a sejtorganizmusok évmilliók óta mindannyiunkban lüktető szabályosságával operálva, létrehoznak egy természetbe simuló teret ott, a szabadban, a háznál. Amelyre - a körülötte elhelyezett hiperérzékeny szenzorokkal "levadászva" a külső világ jeleit – rávetítik az épp ott pulzáló aktuálisságot, amely szélből, madárdalból, fényből, tán emberi sóhajokból, léptekből is összetevődik. Bemutató filmjükben a földgolyót szinte meghámozták geometriai-matematikai modellezésű imganiációjukkal, szétterítve a síkban az egészet, így kijelölve rajta Bern, Budapest és Tokió helyét, meg persze Velencéét is...

Ahol szeptember 14. és november 23. között olyan terveket vár kiállítandó Aron Betsky és csapata, melyek még nem valósulhattak meg, csak fantazmagóriák – de a jó értelmű változatokból.  Arisztoltelésszel szólva, felhőkakukkvárak előnyben! Tehát a cél a körülöttünk lüktető élet bevitele az építészet szigorúan materiális részébe, illetve a falak és a természet közti ember-alkotta, néha már bántóan durva különállás eltüntetése. A magyar színekben versenyző nemzetközi „brigád” azzal tűnt ki, hogy az intermediális viszonyokkal élve, még biológus segítségét is felhasználta munkájában, amúgy is példásan együttműködve sok emberrel.

Július Gyula elmondása szerint, a pályázaton vesztes egyik magyar is boldogan írt katalógusukba hazáját szolgálva, hiszen ez a kétnyelvű, szép és komoly kiadvány már el is készült Kobata japán dijáznernő munkáját dicsérve. CD-vel és matricával is kiegészítik, amit majd osztogatni fognak a standon. Mivel most a kísérletezésre helyeződtek a hangsúlyok, így el lehetett – kellett – engedni a szűk materialista fogódzókat. Két katalógus-könyvükben a hazaiak azt taglalják, hogy mennyire fontos manapság e kor építészetében a szinkron: legyen az meg nemzetek között, élő és művi világ között, szakmák között, stb. A Corpora a szó szoros értelmében mindezt megtestesíti, hiszen Ichikawa építész, Maróy és  Rheiner szoftverfejlesztő-művész – a svájci hardverben is utazik –, míg a hölgy, Kobata, grafikus, dizájner, tanárnő. Ők három, ennyire különböző ország kulturális hagyományaiból táplálkozva, igen eltérő utak végén, mégis együttes melóval, itthon már nyertes pozícióból vágnak neki együtt Velencének.

A romantikus olasz városban két éve is 56 ország nagyjai vettek részt a versengésben, amit 130 ezer néző látott, a pavilonokat járva. 2006-ban 800 cikk a nyomtatott, és milliónál több letöltés az elektronikus sajtóban adott hírt a vállalkozásról. 24 ezren voltak ott csak a szakmabeliek, és idén a créme de la créme – mint az iraki sztárépítésznő, aki itthon készül a „buborékjára” a Szervita téri parkoló helyén – is tiszteletét teszi majd Olaszország legszebb és legabszurdabb városában... Remélhetőleg a kilenctagú magyar zsűri válogatta projekt nagy sikert ér el azzal, hogy a száz éves építmény falára rávetíti a XXI.századot... A csapatról a www.corpora.hu link alatt lehet olvasni bővebben; oda  várnak hozzászólásokat, véleményeket is, hogy folyamatosan frissíthessék oldalukat. Július szavai szerint tényleg légvárat építenek majd a szenzorok felfogta és továbbította jelekből a Maróti-tervezte házra: két valóság és korszak ölelkezését akarják megvalósítani ekképp.

Másik – már most nagy sikerként – elkönyvelhető tény, hogy a Velencében anno a kínai gagyiland-del népszerűvé vált Somlay-Fischer Szabolcsot itthonról – mint a kísérleti építészet jelentős képviselőjét – beválogatták az olasz pavilon munkatársai közé,. Őt is a különböző hagyományokból, országokból, szakmákból összeálló koherencia éltette eddig is, és ezt akarja megélni további műveiben, úgy, hogy kollégáival szinte absztrakt anyagokból, valós tereket épít. Ilyen volt az a kínai – sajnos valódi állatok szőréből készített – ceruzahegyezőkből és a piacokon kapható egyéb borzalmakból megalkotott akkori magyar pavilonbeli csüngő-lógó, zajt adó mese-mesemátka világa, amelyhez ipari adag ilyesféle bóvlit rendeltek Kínából. Bemutatva, hogy nem az anyag, hanem a koncepció az elsődleges az épített terek vonatkozásában. Engem viszont – az ötlet szellemességét nem kérdőjelezve meg – ez azért borzasztott, mert akkor ezzel szinte divatba hozta az undorító mészárlást (hisz a valódi szőrmókokhoz élőlények kegyetlen szenvedése és legyilkolása kellett, és ez így nem a „megálljt!” sugalmazta erre a pokoli gyakorlatra). Somlay ezzel bejárta Tokiót és Belgiumot is. Most a változás játékát űzi legújabb munkájában – kevésbé vérgőzös anyagokkal: a motorvisszapillantó tükrökkel –, ahol is a sok-sok fényes visszaverődő felületre kigondolt képeket tükröztet rá.

A nagyszabású és izgalmasan mai projekteket látva, megszólal az emberben a kisördög is... Hisz belépve a Műcsarnok alagsori toalettjébe, mivel is szembesülünk ennyi „merjünk nagyot álmodni” után??? Atomkorszaki tervezési mechanizmusokat megismerve, mi fogad ott? Letört klotyódeszkák, igénytelen, sőt lepattant belső, pedig áradtak befelé a külföldiek a sajtótájékoztatón túl is – és ők kényesek az ilyesmire. Nekik itt kezdődik a reménytelen Balkán... Ezért aztán szögezzük le: jó és kell a tervezői fantázia szárnyalása, és annak pátyolgatása, de az építészet elsődleges feladata biztonságos, kellemes odút készíteni az embernek. Olyat, ahol kiteljesedhet, és védve érezheti magát – ez sok évezredes igény, Kappadókia barlangházait, a görög szigetek sziklára tapasztott hófehérkéit vagy akár a Louvre magasztos tömbjét is alapul véve.. Ehhez még egy kis semmi mosdó külleme és kényelme is hozzátartozik, és ha a Műcsarnok ilyen nagyszabású projektek házigazdája, felvezetője, mentora, akkor efféle – filléres – tételek nem szabadna, hogy lehúzzák a színvonalát. Mert mégiscsak a földtől két lábbal elrugaszkodva tudunk magasra repülni...

Szász Judit

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
 
Gombaszögi Ella társasági ember, nagy kártyajátékos volt, de csak olyanokkal játszott, akik legalább olyan jók voltak, mint ő. A játszmákból nem ritkán vesztesként került ki, de ezt nem bánta, mert legalább volt alkalma egy kis zsörtölődésre.
Aforizmák
„ A paradicsomban kellemesebb a klíma, a pokolban viszont jobb a társaság."
Tristan Bernard
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ