Klimt-tel kaszált az ügyvéd
Dátum: 2006. február 16., csütörtök, 20:34
A Gustav Klimt képei közül a jogos örökösöknek visszaadandó öt festmény eladásából befolyó összegből többet kap majd E. Randol Schoenberg, a pert megnyerő ügyvéd, mint a jogos örökösök bármelyike.

– Randy kapja a befolyó összeg 40 százalékát, többet, mint bármelyikünk. De nélküle nem mentünk volna semmire, amíg megtaláltuk, három ügyvéd is elutasította a feladatot. Randy valóságos zseni ügyvédként, és a megszállottja annak, amit csinál. - mondta az APA tudósítójának Maria Altmann.

Mivel az örökösök (mintegy 62 milliárd forintnak megfelelő) 248 millió euróban állapították meg az öt Klimt festmény értékét, Schoenberg csaknem száz millió euróra (jó 25 milliárd forintra) számíthat.

Több ügyvéd úgy vélekedett, hogy az ilyen nagy összegű részesedés jogtalan, ezért Altmann jogi szakértőkkel megvizsgáltatta a megállapodást. Azok megerősítették, hogy „kilátástalan ügyek" esetében az Egyesült Államokban ügyvédek igenis részesülhetnek ekkora honoráriumban.

A fennmaradó 60 százalék negyede Maria Altmannt illeti, a többit Francis Gutmann, Trevor Mantle, George Bentley és Nelly Auersperg örökösök között osztják szét.

Altmann szerint azonban még türelem kell, mert még egy-két évbe beletelhet, amíg eladják azokat. Az örökösök újra meghosszabbították a határidőt, amíg osztrák érdeklődőket várnak a képekre.

Az osztrák Belvedere Galériából döntőbírósági határozat alapján visszajuttatott festmények március végéig Bécsben maradnak. Az amerikai publikum előreláthatólag majd Los Angelesben, a County Museum of Artban tekintheti meg őket első ízben.

Miután a képek 68 éven át „ingyenesen" voltak Ausztriában, az örökösök nem szándékoznak továbbra is fenntartani ezt az állapotot, különösen miután az osztrák kormány nem hajlandó megvásárolni a Klimt festményeket. Időközben pedig az Egyesült Államokból érkezett már néhány ajánlat, amelyeket a határidő lejárta után majd megvizsgálnak.

Gustav Klimt az osztrák szecesszió talán leghíresebb alakja, s Adele Bloch-Bauer portréi legismertebb képei közé tartoznak. Miután világossá vált, hogy Bloch-Baueréktól a nácik vették el az alkotásokat, az örökösök 1999-ben indítottak pert értük. Az osztrák állammal 2004. nyarán megállapodtak abban, hogy elfogadják egy osztrák döntőbíróság ítéletét. Ez idén január közepén született meg, s eszerint az örökösöknek vissza kell adni a képeket.

(MTI-Panoráma)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Tanguy apó műkereskedésének kirakatába gyakran ki voltak téve fiatal művészek munkái. Egy járókelõ megpillantott a kirakatban egy Cézanne csendéletet, mely négy almát ábrázolt. Betért a kis üzletbe, s megkérdezte, mennyibe kerül a kirakatban lévõ kép?
 
Maurice Joxant-nak, Lautrec barátjának az a gondolata támadt, hogy Lautrecnek bizonyára örömet szerezne, ha kijárná neki a Becsületrendet.
Aforizmák
„A szexualitás kereszt. Szerencsére nem feszítenek rá egész életünkben.
Salvador Dali
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ