Velencében megnyílt a 11. Építészéti Biennálé
Dátum: 2008. szeptember 16., kedd, 19:59
A szeptember 14.-től november 23.-ig nyitva tartó, a világ kortárs építőművészetének sajátos keresztmetszetét bemutató rendezvény ez alkalommal a konkrét épületeken túlmutató, a szakmával szembeni, tágabban értelmezett társadalmi kihívásokra adott sajátos, eredeti válaszokat helyezte a középpontba.

„Out There: Architecture Beyond Building” – e sokféle és újszerű megfogalmazásra alkalmas tematika jegyében a már jól ismert, nemzetközileg jegyzett alkotók és a fiatal pályakezdők egyaránt számos kitűnő, invenció-gazdag anyagot vonultatnak fel.

Aaron Betsky, az idei Mostra igazgatója és főkurátora – aki korábban hat évig állt az építész-szakma egyik legtekintélyesebbjének számító rotterdami kutatóintézet és múzeum (NAI) élén, jelenleg a Cincinatti Art Museum igazgatója – azt a célt tűzte a résztvevők elé, hogy olyan elképzeléseket, ötleteket és megoldásokat kínáljanak, amelyekkel – ha egyszer megvalósulnak – mindnyájan otthonosabban érezhessük majd magunkat ebben a világban. Betsky úgy véli: a ma építészének nem elsősorban az a feladata, hogy megoldásokat kínáljon, sokkal inkább az, hogy állandóan kérdéseket tegyen föl. Folyamatosan kérdezni kell az embereket, a kisebb és a nagyobb emberi közösségeket: valójában milyen világban is szeretnének élni, dolgozni, pihenni. Az építész-szakma úgy szerezheti vissza megkopott rangját, ha valódi alternatívákat kínál az élhetetlenné vált városoknak; olyan utópiákat vázol fel, amelyek idővel realitássá válhatnak.

A környezetvédelem és fenntartható növekedés témakörétől a számítógépes eszközök sokoldalú igénybevételén át a sok ezer éves technológiák újraértelmezéséig a látogatók meglepő felfedezéseket tehetnek; miként is lehet(ne) túllépni a megszokott, unalmas, és – társadalmi szinten mindenképpen – drága megoldásokon. Ebbe a nagyvárosok túlnépesedésével, a globális felmelegedéssel és más egyetemes fenyegetettséggel kapcsolatos kiútkeresés éppúgy belefér, mint annak továbbgondolása, mivé is lesznek néhány évtized múlva a manapság nagy lelkesedéssel megvalósított tervek és mega-beruházások. 

Utóbbi gondolatkör színvonalas bemutatásáért, a fogyasztói társadalom építészeti leképeződésével és a katolikus egyház presztizs-beruházásaival szemben egyaránt igen kritikusan fellépő – Nicolas Grospierre és Kobas Laksa által vezetett – alkotócsoport (Hotel Polonia – az épületek utóélete) munkáját a zsűri a legjobb nemzeti bemutatkozásnak járó Arany Oroszlán díjjal jutalmazta.

Az építészet, mint az emberi téralkotás művészete a mostani biennalén az új formai megoldások, eddig még nem használt anyagok által kínált lehetőségek bemutatása mellett, még az elektronikus szenzorokkal vezérelt komputer-technológia aspektusából is megközelíthető - legalábbis erre az ötletre épült a magyar nemzeti pavilonban bemutatott, Július Gyula kurátor, illetve a doubleNegative alkotócsoport (Sota Ichikawa, Max Rheiner, Maróy Ákos, Kaoru Kubata) által jegyzett Corpora inSi(gh)te projekt.

A biennale két nagy velencei helyszínének egyikén, a Giardini-ben a magyar mellett közel 50 ország önálló pavilonban mutatja be nemzeti programját. Rám legnagyobb hatást talán a dán és a francia pavilon anyaga tette: előbbi a fenntartható és élhető városokról szerzett tudást, tapasztalatot és kísérleti eredményeket nyilvánosan megosztó ecotopedia – walk the talk projekt (kurátorok:DAC és CEBRA a/s), utóbbi pedig a valódi emberi, közösségi és környezeti szükségletekre épülő, konkrét megoldásokat kínáló ötletek sokaságát összefoglaló GénéroCité projekt (kurátor: Francis Rambert).

A német pavilon – a dánokéhoz hasonlóan – szintén a fenntartható fejlődés építészeti megoldásaira fókuszál, ám itt nem tudáshálózatok virtuális hálózata, hanem konkrét problémákra adott konkrét válaszok kerültek a pódiumokra (Updating Germany – projects for a beter future (Friedrich von Borries, Matthias Böttger).

A környezeti szempontok figyelembe vételét, az ötletes megoldások prezentálását a zsűri is díjazta: Greg Lynn újrahasznosított játékokból készített kísérleti bútorait a legjobb installációnak járó Arany Oroszlánnal tüntette ki.

Az idei biennale zsűrije az Arany Oroszlán életműdíjjal Frank O. Gehry egész eddigi munkásságát ismerte el.

Az itáliai reneszánsz építészet nagymestere, Andrea Palladio születésének 500. évfordulója alkalmából James S. Ackerman építészet-történész ugyancsak Arany Oroszlán elismerésben részesült.

További részletek: http://www.labiennale.org

Fotók és szöveg: Sebő Gábor

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
 
Az Egyesült Államokban elterjedt szokás, hogy vezető újságok évente többször, meglehetősen lapos körkérdéseket intéznek a szellemi élet kiválóságaihoz. Azok természetesen nem nagyon lelkesednek a kérdésekért és gyakran csípős, fanyar feleleteket adnak.
Aforizmák
„ Becsaptam az inasomat!...A gazember lopja az edényemet a pincéből, és azt hiszi, hogy nem tudom. Pedig - tudom!"
Kemény Zsigmond
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ