Hírek
Mámorító múzeum nyílt Moszkvában: ötezer palack vodka van benne.
Hírek
Október 27-én 17-órakor lesz Révész Antal és R.Wigner Judit grafikusművészek köztéri és filmplakátjai kiállításásának megnyitója a Klebelsberg Kultúrkúriában. A rendezvényt Jancsó Miklós filmrendező nyitja meg.
Hírek
Hogyan kapcsolódnak a ma oly közkedvelt japán animék és mangák a 18-19. századi fametszetekhez? A rendezvény erre a kérdésre próbál választ adni rajzversennyel, folyamatos vetítésekkel, előadásokkal, anime és manga bemutatóval, gó és origami foglalkozásokkal.
Hírek
A Magyarország által is követelt, páratlan, késõ római kori Seuso kincset elegáns, udvarias, de határozott fellépésű biztonsági emberek és kódolt kártyákkal nyíló, acélbetétes, golyóálló ajtók õrzik a Bonhams aukciós ház londoni központjában, ahol szerda óta látható külön meghívott szakmai közönség számára a tisztázatlan múltú és jövõjű gyűjtemény.
Hírek
Csak úgy sorjáztak a milliós, tízmilliós leütések a Kieselbach Galéria őszi árverésén, kedden este, a Vígszínházban: a 206 tétel közül 78 kelt el az egymillió forintos álomhatár feletti áron, s 14 esetben koppant 10 millió forint fölött a kalapács.
Hírek
Október 18-án, szerdán 18-órakor nyílik meg a Temesvár – Európa kapuja című kiállítás a Közép-európai Kulturális Intézetben. A rendezvényt Bogyay Katalin nemzetközi szakállamtitkár nyitja meg.
Hírek
A szürrealizmus jeles képviselője, Salvador Dalí (1904-1989) katalán festő műveiből nyílt kiállítás a pécsi Művészetek Házában pénteken.
Hírek
Hülye a kérdés, hát persze. Formatervezett autók dugaszolják el a forgalmat, vérlázítóan drága ruhákon brandnevek hemzsegnek, megdicsőítve a tervezőjüket, bonctermi meghittségű lakásokban ejtőzhetnek azok, aki mindezt meg tudják és akarják fizetni.
Hírek
Fábián Évi fotóiból nyílik kiállítás csütörtök délután hatkor a Társalgó Galériában, Nők Magyarországon II. címmel. A tárlatot – amely november 22.-ig látogatható – Keleti Éva fotóművész nyitja meg.
Hírek
Az Iparművészeti Múzeum kamara kiállításával emlékezik meg az 1956-os forradalom drámai napjairól, felidézve a múzeum közelében történt és a múzeum épületét is érintő eseményeket.
Hírek
Oktöber 28-án, szombaton 18-órakor lesz a Mű-terem Galéria őszi árverése a Budapest Kongresszusi Központban.
Hírek
Ma, vagyis október12-én csütörtök 18-órakor lesz a megnyitója Taba Ági fotósorozata kiállításának „egy budai lakóházról, házmesteri szeretettel , belső szemszögből nézvést".
Hírek
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kortárs finn designnal foglalkozó kiállítása kísérőrendezvényeként október 20-án, pénteken 10-órai kezdettel konferenciát rendez az egyetem Ponton Galériájában.
Hírek
A tervezettnél tovább látható a Rembrandt 400 című kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. A holland művész rézkarcait november 26-ig csodálhatja meg a közönség.
Hírek
Megjelent a Várfok Galéria első 15 évét bemutató és összefoglaló kiadvány. A mű a hazai galériás szcéna körében egyedülálló, hiszen a teljesség igényével, művészettörténeti pontossággal kívánta egybegyűjteni a galériában rendezett kiállításokat és eseményeket, mindezt rengeteg képpel illusztrálva, négy nyelven, egyedi és szórakoztató grafikai tálalásban.
Hírek
A Kogart-ház november 26-ig tárja vendégei elé az alapító, Kovács Gábor bankár másfél évtizede fellángolt gyűjtőszenvedélyének eddigi összegzését. Valóban a három „szinten szinte minden” (ősi Corvin-szlogennel) látható, ami a magyar képzőművészeti élet gazdagságát és sokszínűségét eredményezte az 1700-as évektől napjainkig.
Hírek
Gerzson Pál festőművész kapja a Magyar Festészet Napjának életműdíját az idén. A korábban Munkácsy Mihály-díjjal (1969, 1971), Érdemes Művész elismeréssel (1987), és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével (1994) is kitüntetett művész a mostani, az életműdíj történetében már negyedik elismerést festészetének minősége mellett mindenekelőtt iskolateremtő munkásságával érdemelte ki.
Hírek
Az 1956-os forradalom félévszázados évfordulóján ránk köszön az utcán a történelem. Nem csak Magyarországon, hanem Európa-szerte is megemlékezéseket tartanak, sőt az Amerikai Egyesült Államokban is számos eseményt rendeznek a magyarok bátorságának tiszteletére.
Hírek
Október 18-án Schneider Márta kulturális szakállamtitkár – a Magyar Festészet Napja alkalmából – életmű-díjat ad át a kiváló idős mesterek kiállításának megnyitóján.
Hírek
Október 17-én, kedden 19-órakor lesz Franz Höfner/Harry Sachs: Mézesújváros című kiállításának megnyitója a Stúdió Galériában.
Hírek
Sikszai László bútoraival harmadszor, Müller Rita textiljeivel és Edőcs Márta üvegtárgyaival másodszor vesz részt Ausztria legrangosabb enteriőr kiállításán a Wohndesignon Bécsben. A három művész jelenléte példaértékű, hiszen munkáik egymásra épülnek, egymást segítik.
Hírek
November 10-én 19-órakor lesz – Elektro címmel – Mátrai Erik, Rácz Márta és Ravasz András elektronikus műveiből készült kiállításának megnyitója az Irokéz Galériában.
Hírek
Michelangelo Merisi da Caravaggio (1571-1610): Dávid Góliát fejével című, remekmívű festménye először látható csütörtöktől Magyarországon, a Szépművészeti Múzeumban a Géniuszok és remekművek kamarakiállítás-sorozat utolsó tárlataként.
Hírek
Október 19-én, 19-órakor lesz Soós Nóra: Vilma és a többiek című kiállításának megnyitója az Acb Galériában. A rendezvényt Kőnig Frigyes festőművész nyitja meg.
Hírek
Október 14-én szombaton 17-órakor lesz Kemenczés Györgyi festőművész: Álmodd tovább! című kiállításának megnyitója az ArtUnio Galériában. A rendezvényt Horváth Katalin művészettörténész nyitja meg.
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
 
Ludwig van Beethoven és Johann Wolfgang Goethe 1807-1808 táján együtt üdültek Karlsbadban. A zseniális zeneköltő és a költőzseni összebarátkoztak, s gyakran indultak együtt kocsikirándulásra.
Aforizmák
„ Nem szívesen kötelezem el magam a Mennyország vagy a Pokol mellett, mert itt is, ott is vannak barátaim."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ