A színházi és riportfotók művésze
Dátum: 2008. december 18., csütörtök, 8:17
Fotósként a képzőművészek között lett Príma Primissima-díjas Keleti Éva, s ez egyedül őt lepte meg. Hiszen a mai magyar fotográfusok körében azt a vonulatot képviseli, amelynek tagjai még klasszikus fotográfiai és technikai eszközökkel, a nyersanyaggal kényszerűen takarékoskodva, fejben, szívben és lélekben előre komponálva alkottak maradandó művészi remeket.

Keleti Éva vegyészhallgatóként nyári gyakorlatra ment a Forte fotótechnikai gyárba, a vegyészmérnökség helyett azonban örökre elkötelezte magát a fotózással.

- Erre mondják, hogy ami a csillagokban meg van írva... - indokolja röviden pályaválasztását.

Nehezen jött össze a beszélgetésünk, mert folyamatosan rohan. Egykori munkahelyének öreg, már-már elfeledett fotográfiáit tárja fel, mint egy régész és rendszerezi. Jön a karácsony is, ott vannak az unokák, és a kitüntetés óta a média is újra fölfedezte: rengetegen kérnek tőle interjút.

Keleti Éva elárulta, hogy a Príma díjkiosztón nála meglepettebb ember nem ült a nézőtér soraiban, mert kategóriája másik két jelöltjét, Gross Arnoldot és Gyémánt Lászlót hihetetlenül jó festőnek tartja. Amikor az ő neve hangzott el, a lánya szólt rá: "Anyu! Állj föl, s menj ki a dobogóra!" Nem is emlékszik, hogy jutott oda, csak akkor eszmélt, amikor fölkérték, hogy mondjon néhány szót.

A Forte gyárból az egyetemista lány útja egyenesen a Magyar Fotóhoz, az MTI jogelődjéhez vezetett, és olyan nagyságoktól leste el a szakma titkait, mint Langer Klára vagy Vadas Ernő.

Emlékezése szerint mindig is riportfotókat készített, 1954-től a 70-es évek közepéig, Kádár János megérkezésétől Kocsis Sándor fejesgóljain át az árvízi mentésig.

A Magyar Fotót 1956-ban beolvasztották az MTI-be, ahol Keleti Évát rögtön bedobták a színházi mélyvízbe. Nagy örömére, mert saját magát adhatta, nem kellett semmit reprodukálni, gondolkozhatott a témán, a képek komponálásán.

A mozgást, a táncot mindennél jobban szerette. Ott volt az Operaház összes klasszikus balettbemutatóján, bábáskodott a Pécsi Balett megszületésénél, bejárt a Balettintézetbe az órákra, hogy elsajátítsa a szakkifejezéseket. A néptánc viszont kimaradt az életéből, mert olyan nagyszerű kollégái dolgoztak ebben a témakörben, mint például Korniss Péter.

A színházi fotózásról azt tartja, a fotósnak pszichiáternek is kell lennie, szükséges a beleérzőképesség és az, hogy a színész bizalommal legyen a fotós iránt.

- Elképzelhetetlen, hogy emberileg ne légy érdekelve benne! - jegyezte meg. - A fotós ugyanis először látja az előadást, a színész pedig rajta keresztül szembesül először a teljesítményével.

Példaként elmesélte, hogy a Nemzeti Színház nagy színésze, Básti Lajos igen feszült volt az egyik főpróbán, mindenkit kizavart a nézőtérről, s azt mondta, hogy "csak a Keleti maradhat."

Akkoriban a fotósok fix fizetésből éltek, végig dolgozták az előadást. Ma - mint az MTI munkatársának megjegyezte - csupán 10-15 percet töltenek a színházban, majd máris rohannak a további feladatok után.

Keleti Éva, aki a művészportréknak is mestere, ma úgy véli, hogy a fényképre olyan fokon, ahogy azt ő csinálta, már nincs szükség, pedig a fotón keresztül "jön át" az emberi arc. Az a fotós, aki maradandót szeretne alkotni, analóg technikát használ, vagyis filmtekercsre fotografál.

- Annakidején egy tekercsből kellett megoldani mindent. Ehhez hosszasan komponálni, gondolkodni kellett előtte és közben a témán. Ma, a digitális technika korában a fotográfus akár 300 képet is csinál egy eseményen, kattintgat, s ami nem kell, csak kitörli - érzékelteti a korábbi és mai fényképezés technikai hátterét Keleti Éva.

A fotográfus már nem fényképez, viszont dolgozik az MTI fotóarchívumában, a régi fotókat kutatja föl és rendszerezi, a Cultiris nevű fotóügynökségnél tanácsadó, a múzeumok fotóanyagát tartja karban, mellette pedig oktat, pályázatokat ír ki, bírál el és kiállításokat állít össze.

"Szerelemből" képszerkesztője a Premier című kulturális, színházi folyóiratnak és tagja a World Press Foto nemzetközi tanácsadó testületének. Egyszóval a 77 esztendős Keleti Éva ma sem unatkozik.

(MTI)



Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Maurice Joxant-nak, Lautrec barátjának az a gondolata támadt, hogy Lautrecnek bizonyára örömet szerezne, ha kijárná neki a Becsületrendet.
 
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
Aforizmák
„ A halál nemcsak az élet vége, hanem az élet orvossága is. Sehol sem lehet olyan jól kinyújtózkodni, mint egy koporsóban"
Tillier
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ