A TT32 II. Ramszesz magas rangú hivatalnoka, Dzsehutimesz, Amon magtárainak felügyelője számára készült. Kákosy László kezdte az ásatásokat, majd halála után Schreiber Gábor régész-egyiptológus vezetésével fejezték be a feltárásokat.

- Ez egy érdekes síregyüttes. Dzsehutimesz hosszú élete során sok pénzt és időt fordított túlvilági lakhelyének szépítgetésére és bővítésére. A magtár-felügyelőt nyilvánvalóan oda temették el feleségével, s talán a rokonokat is. A későbbiekben viszont, amikor megbomlott a közrend, többször is összeomlott az egyiptomi birodalom, a sírt kifosztották, s előfordult, hogy betelepültek ide, lakták különböző részeit. A nyugodt időszakokban pedig temetkeztek ide, az egész gyakorlatilag egy temetővé alakult, az udvarok alatt egy összefüggő sírrendszer található - magyarázta Bernert Zsolt. Hozzátette: a temetkezést részben betemette a leomlott hegyoldal, ahol szintén sírok voltak. Beomlottak a TT32 bizonyos részei is, s mindezek hatására összekeveredtek az emberi maradványok.

- Ennek a temetőnek az anyagát kaptuk meg, körülbelül 400 egyén maradványait kellett elkülöníteni. Mi voltunk az első antropológusok, akik az egészet vizsgálták. Korábban ugyan kétszer is jártak kinn antropológusok, részben megvizsgálták az anyagot, s az eredményeiket publikálták, de az egészet a legvégén nekünk kellett átnézni. A 400 egyén közül talán tíz olyat találtunk, amelyik teljesen épnek mondhatunk. Igazából egy nagy osszáriumnak kell az egészet elképzelni, ahol a keveredés miatt csak a halottak egy részénél lehetett megállapítani, hogy mely sírhoz tartozik. Az volt az érdekes, hogy végül elég jól el lehetett különíteni az egyes korokban szokásos temetkezési módokat, mumifikálási eljárásokat - magyarázta.

Bernert Zsolt kitért arra, hogy a mumifikálásnak több típusa van, ezt elsősorban a halott társadalmi helyzete, a család anyagi lehetőségei, valamint a kor szokása szabta meg. A legegyszerűbb - amelyet munkatársam, Fóthi Erzsébet kvázimumifikálásnak nevezett el -, amikor az elhunyt testét bekenték olajjal, bepólyálták, majd eltemették. A lágyrészek lebomlottak, a száraz és meleg egyiptomi éghajlatnak köszönhetően azonban a csontok igen jó állapotban maradtak fenn, s néha még az inak is vizsgálhatók rajtuk.

- Az antropológus szemszögéből ezeken a csontokon minden vizsgálható, mert igen jó állapotban vannak - emelte ki Bernert Zsolt.

Magyarázata szerint a másik típus a klasszikus mumifikálás, amikor 40 napig balzsamozták az elhunytakat, előzőleg eltávolítva a folyadékban gazdag belső szerveket, és sok esetben az agyat is. Emellett többször átkenték olajokkal a testet, majd bepólyálták és az eljárás végére egy világos színű, "cserzett bőrrel fedett" múmiát kapnak.

- Ez a csúcsa az óegyiptomiak mumifikálási technikájának! Van egy harmadik múmiatípus is Egyiptomban, amit fekete múmiának neveznek és a Ptolemaiosz-korban terjedt el. Itt a végeredmény számított, az, hogy hogyan néz ki a múmia. A testet kátránnyal átitatott pólyával tekerték be, előfordult, hogy akár száz réteggel is. Egy kicsit szobrászat jellegű az eljárás, lehet látni, hogy anatómiailag formázzák a testet: a bokánál elvékonyítják, a vádlinál vastagabbra tekerik, a combot olyan vastagra pólyálják, mint amilyen az életben lehetett. Ily módon úgy tűnik, mintha a kiszáradó test nem veszítette volna el víztartalmát - magyarázta az antropológus.

Mint rámutatott, a tudományos és ismeretterjesztő publikációkból pikantériájuk miatt sokszor kimaradnak az óegyiptomiak túlvilági szexuális életére vonatkozó elképzelései. A Nílus-menti birodalom lakosai szerint miként a földi életben, úgy a túlvilágon is lehet számítani potenciazavarokra, de a férfi nemi szerv magas folyadéktartama miatt is károsodhat a mumifikálás során. Ezzel függhet össze, hogy a halottak mellé mumifikált krokodilpéniszt helyeztek, amit egyébként elsőrangú potenciál fokozó mágikus tárgynak is tartottak. Igen gyakori kísérői a múmiáknak az úgynevezett "szivar alakú tárgyak". Ezek sokszor csupán sodrott bőrből állnak, de van, amikor belsejükben növényi rostok találhatók. A tárgyak mérete változatos és egy részük a múmiák hasüregéből került elő.

A múmiák vizsgálatakor fény derült betegségeikre is. A nehéz fizikai munkára utaló gerinc-elváltozások és a nagy izmok csontkapcsolódási területeinél megfigyelhető csontszaporulat (enthesopathia) az életmódra utal. E mellett sok érdekes betegség is megfigyelhető volt, amelyek nálunk nem jelennek meg ilyen formában. Láttunk a vérképző rendszert érintő, a lapos csontokon megfigyelhető elváltozásokat például a szegycsonton, ahol olyan csontburjánzás figyelhető meg, amire Magyarországra nem láttunk példát. Lehet, hogy malária, vagy valamilyen speciális, ott előforduló kórokozó hatására alakult ki. Találtunk halálos sérüléseket is. A leletek között volt két átvérzett kötésű múmia koponya, a sérülteket később mumifikálták, tehát nyilvánvalóan nem élték túl a traumát - zárta magyarázatát az antropológus.