BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Gyémánt László Pernye András-díjat kapott
Dátum: 2010. április 8., csütörtök, 9:59
Gyémánt László festőművész egész élete összefonódik a dzsesszmuzsikával. Amikor dolgozik, hangulatának megfelelő dzsesszzene szól a lemezjátszóról. Gyermekként kezdődött a rajongása e műfaj iránt. Otthon a rádióból mindig áradt a dzsessz, a nagymama a fotelben horgolt, és a lábával ütötte a ritmust – emlékezik a kezdetekre a művész azután, hogy megkapta a Magyar Jazz Szövetség Pernye András-díját.
A Pernye András (1928-1980) zenetörténészről – aki sokat tett a dzsesszzene népszerűsítéséért – elnevezett díjat 2009-ben alapította a szövetség. Az elismerést olyanok kaphatják, akik a dzsessz ügyét nem zenészként segítik.

– Nagyon meg voltam hatva, mindent a dzsesszmuzsikának és művelőinek köszönhetek, érzelmi támogatást kaptam tőlük nem csak itthon, de az egész világon, amerre a sorsom vetett. Amikor Londonban éltem, Sandy Brown klarinétossal egy olyan összművészeti bemutatót tartottunk az építészeti egyetemen, amelyen Brown és együttese játszott, én festettem a dobogón, egy lány táncolt és egy költő a verseit olvasta föl. Az egészről film is készült – idézi fel a művész.


Gyémánt László 1982-ben jött vissza Budapestre, és rögtön lement az I. kerületi klubba, a Bem rakpartra. Ott zenélt akkoriban Vukán György, Berkes Balázs, Kőszegi Imre, ő pedig festett a dzsessz ritmusára, ahogyan Londonban már kipróbálta.

A művész 1963-ban diplomázott a képzőművészeti főiskolán Hincz Gyula tanítványaként, 1967-ben volt az első önálló kiállítása a budapesti Mednyánszky Teremben, ahol dzsessz témájú képeit állította ki, de valami idegenséget érzett – magyarázza –, és rájött, hogy hiányzik a zene. Másnap bevitte a magnóját és a tárlat ideje alatt folyamatosan szólt a dzsessz.

1968-ban a következő egyéni tárlatát már élő dzsesszzenével nyitotta meg. Ezután 12 év szünet következett, mert 1970-ben nagy nehezen kiengedték Kölnbe egy kiállításra, de átment Hollandiába szintén kiállításügyben, ezzel máris megszegte a szabályokat, hosszabbítást sem kaphatott, ezért úgy döntött, hogy nem jön vissza Magyarországra. Előbb Londonba ment, távollétében Magyarországon elítélték disszidálás miatt. Majd Bécsben telepedett le, és ott várta ki a hazatérés lehetőségét.


Hazatérése után ismét összejött barátaival, és folytatta a föllépéseket a zenészekkel. Megemlítette, hogy Gonda János zongoraművész álmodta meg a dzsessz tanszéket, és meg is valósította azt. 1965-ben a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, népszerű nevén a Konziban meg is kezdődött a munka. 1990-től pedig tanszak lett a dzsessz a Zeneakadémián.


– Gonda Jánossal is megcsináltuk a közös „művészkedést”, ő zongorázott, én festettem. Az 1968-ban festett Blues in the Night című képem ott lóg most is a Magyar Nemzeti Galériában – jegyzi meg.


Ifjúkorára visszatérve elmondja, hogy művészeti gimnáziumba járt, festőnek készült. Az 1950-es évek mindenki számára a rettegett korszakot jelenti, de érdekes módon abban az időben olyan dzsesszélet volt Budapesten, mint azóta se – emlékezik vissza. Minden presszóban élő zene szólt, a Kedves presszó kerthelyiségében például Cziffra György, a később Párizsban világhírűvé lett zongoraművész szórakoztatta a közönséget. A Budapesti Táncpalotában, amely előtte és most is a Moulin Rouge nevet viseli, Orlay Csepi, a neves dobos Big Bandje játszott, és a pincérek elnézték neki, hogy ott ül hajnalig zenét hallgatva egy csésze feketekávé mellett.

Gyémánt László megfestette Orlayt, Szabó Gábort, a nemzetközi hírű gitárost, akivel padtársak voltak a művészeti gimnáziumban, és a gólyabálokon az ő zenekara játszott. Ecsetje alá került Kovács Gyula, a fantasztikus dobos, Garai Attila, a szvinges zongorista, aki annak idején a Szentkirályi utcában levő, egykori Kati presszóban játszott, és ahol Bontovics Kati énekelt, őt is „képpé formálta”. Legutoljára Tony Lakatos szaxofonművészt, a dzsessz világpolgárát festette meg.

– Ez életem permanens programja, a magyar dzsessz történetét örökítem meg képekben, az elkészült darabokat időnként kiállítom – vallja.


Szeret foglalkozni a fiatalokkal, Tatabányán a dzsessztáborban nemzetközi társulatok jöttek össze, ott volt a neves tenorszaxofonos, Ernie Wilkins, ő pedig festőtanítványaival big band festészetet művelt, a dzsessz ritmusára tanulták meg növendékei, hol, mikor kell kezdeni a képet, milyen színnel, egyszóval jó „buli” volt a szavai szerint.

A művész Újpest díszpolgára, és fölkérték, hogy csináljon retrospektív kiállítást az Újpesti Galériában késő ősszel. Emellett a Társalgó Galériában is lesz tárlata, ott vadonatúj anyagot fog kiállítani, de hogy mit, azt nem árulta el.


Orbán Györgyi (MTI-Press)

 

 

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szomory Dezső szerette az embereket, de legalább annyira az állatokat. Volt egy gyönyörű macskája, amely, vagy inkább, aki minden tekintetben megkülönböztetett bánásmódot élvezett az író legénylakásában.
 
Goethe még diák korában gyakran sétált a város határain kívül is. Egyszer egy keskeny ösvényen járt éppen, amikor a vele éppen rossz viszonyban álló diáktársa jött szembe.
Aforizmák
„Számomra a titkok a lelki élet nagy gyűjtőmedrei, a titkok, amiket az ember magában hordoz, a szeretet, az üdvösség..."
Fellini
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ