BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
A kiállítás reklámarca: Vlagyimir Iljics Dalí
Dátum: 2017. agusztus 21., hétfő, 11:49
A kiállítás katalógusán szereplő Lenin fotó Salvador Dalí kackiás bajszával a legpontosabb emblémája Hegedűs 2 László A szocialistaszürrealizmus titokzatos bája című kiállításnak. No comment. Viszont egy helyütt ezt írják a kiállítás anyagáról: “…a fikció műalkotássá, a művészet politikától mentes valóságává vált.” Akár a két izmus egymásra vetítésével is válhat valaha a szocialista realizmus képi világa politikamentessé?



Pontosítok, nem Lenin fotó és Dali kackiás bajsza, hanem Lenin és Dali arcának ötvözete, a kiállítás „reklámarca”. Az idézett mondat tőlem ered, és a szocialista realizmus általam átalakított képei lehetnek politikamentesek. (Csak rá kell nézni.) Egy este elalvás előtt állt össze a két szó, miközben, már régebbről, a bolhapiacról beszerzett szocreál grafikák és fotók egy dobozba zárva várták, hogy mi fog történni velük, már a kidobása is felmerült egy aktuális költözködés miatt. Következmény: a projekt megvalósult. Így váltak szürreális játszótérré, vízióvá, a művészet valóságává a szocialista realizmus képei. Számomra minden csak szín és forma, a jövő a jelenre hullva hull a múltra.


Mindezt azért is kérdeztem, mert a kiállítás anyagát A nagy fehérvári árvíz című rövidfilm egészíti ki, amelyhez Esterházy Péter írta és narrálja a szöveget (mind ez ideig kéziratban heverő dokumentumregény (részlet + fotók)). Idézem: “Ilyen volt az élet, ilyen megalázó és ambivalens a Kádár-rendszerben.” Úgy érzem, épp attól tud szólni ez az anyag is, hogy politikai térben jelenik meg a fehérvári árvíz, miközben a város közelében patak is alig van. Mi ennek az árvíz-projektnek a története?

Az „árvízi” film, kép, szöveg, zene tekintetében önálló, ki-ki hozzáadta a saját dolgozatát az álló, illetve  mozgóképhez. A projekt története röviden: még a rendszerváltás előtt pár évvel, kocsmázás közben ötlött fel bennem ez a képtelenség, ami képpé, képsorozattá, majd nagy nehezen mozgóképpé vált. (Így utólag nevezhetném a rendszerváltás előérzetének is.) A képanyag megérdemelte, hogy egy mappa is készüljön belőle. Megkérdeztem Pétert, hogy írna-e hozzá szöveget, egy kérésem, javaslatom, (ötletem) volt csak, ez pedig a kérdésben is jelenlévő befejező mondat: „mind ez ideig kéziratban heverő dokumentumregény”. Mindenki (aki érdeklődött efelől) bele is sétált ebbe a duplacsavarú csapdába. Úgy gondoltam, hogy ha „volt” árvíz, akkor legyen fiókban heverő kézirat is hozzá. Így a szöveg nem csak leíró, képillusztráló, hanem áltörténeti jelleggel is kapcsolódik a vizuális anyaghoz. (Egyébként később többször szó esett arról, hogy regény formában is „megíródik”…). A képek hangulata és transzformált jellege hasonló a szocialista szürrealizmus anyagához, csak ez utóbbi történeti időben később „játszódik”. Hogy személyesen ki mit élt át, ahogy azt „p” „kékszakállúja” mondaná, erről lehetne még mit mesélni. Azt azért én is elmondhatom, hogy egy létfenntartó alkotó (társadalmi munkás) számára, akinél a művészet és a kvalitás az elsődleges, milyen megalázó, kiszolgáltatott és ambivalens az, amiben élt és él. Ma már, úgy vagyok az élettel, úgy tekintek rá, mint az örökségemre, mint a XX-XXI század rám eső részére, hagyatékára. (Nincs minek örülnöm, nem is volt.)

Az életet úgy szemlélem, mint egy filmet, ugyan jelen vagyok benne, de nem élem bele magam, nincs mibe. A munkába élem (ölöm) bele magam.


Maradva Esterházy Péternél, az előző, 506 933 ÁLOM kiállításon is szerepelt a hangja, ahol ismétlődő telefoncsörgés után hallózott a Pécsi Galériában vetített film végén. A beszélő elhunytával milyen változáson ment át a hangja, és az a filmkörnyezet, amiben megszólal?

A hangját a film nélkül is hallom. Hiányával még magányosabbá váltam. Látta és tudta, amit művelek. Kapcsolatunk a médiától távoli, privát, lelki és szellemi barátság volt. Számára a szöveg olyan volt „alapanyag” értelemben, mint számomra a kép. Először a Mozgó Világ (1982 július) művészeti folyóirat lapjai között találkoztunk. Ő egy írással én pedig egy szöveg és kép montázzsal voltam jelen. A képsorozatom („képregényem” alatt) egy Soren Kierkegaard és egy Kürthy Emilné nevű szakácskönyv írónő montázsszövege volt olvasható:

14 deka kávét igen finomra őrölünk, s 1liter vízzel 10 perczig forraljuk, ekkorÉletem teljesen értelmetlen. Ha különböző szakaszaitátszűrjük, 5 liter hideg vizet, kevés czukrot öntünk hozzá. Aztán az edényt vizsgálom, a földbe ássuk és miután jól bedugaszoltuk, szalmával letakarjuk,olyannak tűnik, mint a Schnur szó a szótárban, mely egyszer zsineget, aztán pedig menyet jelent.Az izmoknak új erőt ád, visszhatása nem lévén, igen ajánlatos ezen egészséges ital a nagy melegben dolgozó szegény embereknek.Az hiányzott csupán, hogy a Schnur szó harmadszor tevét, negyedszer pedig tollseprűt jelentsen. ( Kürthy Emilné – Soren Kierkegaard)

Ez például párhuzamba hozható a Bevetetés a szépirodalomba c. könyve szövegszerkezetével, de számos egyéb formában találkozott az, amit műveltünk. Hiányzik, de időnként meg-meg jelenik és nézzük a kép és szövegtengert.


A kiállítás képeinek egy részén hangyák mászkálnak, a szocializmus szónoklatait hallgató emberek fején madarak ülnek, egy szocialista gyűlésen Andy Warhol képe lóg a falon, a szabadság nevében tömegek mozdulnak, miközben rendesen be volt itt mindenki zárva a rendszerbe. 1950-ben születtél, mint Esterházy, átéltétek a szocialista realizmus korszakát. Milyen mélyen karmolta bele magát ez a világ az életedbe, a művészetedbe? Kérdezem azért, mert volt szerencsém csupán fél évet nem kelet-európai országban töltenem, és meglepődve tapasztaltam, hogy elmúlt a mindennapi létezéshez szükséges iróniám.

Rosszul láttad (gondoltad) azt a képet, ahol a szabadság nevében tömegek mozdulnak. Ott egyszerűen csak egy május 1 alapú felvonulás van transzformálva. Nem úsztam meg „karmolás” nélkül, mint ahogyan most sem, úgy látszik, egy nem önszántából magányos alkotó a társadalmi életben nem használható. („Nem illik a tájba”)


Nem kerülhetem meg a kérdést: a kiállítás Brüsszelben van, a képeken egyértelműen azonosítható a No szocializmus (kommunizmus)! világa, miközben mindkettő ellen heves kommunikációs háborút folytat a magyar kormány. Mit gondolsz erről az olvasatról?

Gondoltam, hogy a kiállítás kapcsán mindenki majd a politikára fog gondolni, pedig hát, ahogyan ezt az első két válaszomban leírtam, nem erről van szó. Véletlen, hogy a Balassi Intézet külföldi intézményei közül a képanyag most Brüsszelbe került, miközben a levelezések, az elismerő, dicsérő vélemények, alapján kerülhetett volna Berlinbe, New Yorkba vagy Moszkvába is, de Prágába is, ahol novembertől lesz kiállítva. Az sem rajtam múlik, hogy idehaza mikor és hol lesz bemutatva, kurátori érdeklődés van, de megfelelő hely az még nincs. (Lehet, hogy azért is, mert félreértés, stb. az van.)


Visszatérve az izmusokhoz: a szocialista realizmus mára, mondhatjuk, fikcióvá lényegült, a szürrealizmus viszont, úgy tűnik, éppen fordított utat jár be azzal, hogy a filmek és reklámok világa kiapadhatatlan aranybányaként nyúl hozzá. És azt kell mondjam, olvasóink is előszeretettel kattintanak a szürreális címekre. A művészet hatását vizsgálva minek köszönhető ez a változás? Merthogy ez a kettős elmozdulás a kiállítás képein is megfigyelhető.

A szürreális elemek kezdetektől gyakori részesei a képeimnek, ellenben soha nem tetszett az, amit a szocialista realizmus gyártott. Nincs elmozdulás, a szocialista szürrealizmus, egy talált és mindenki számára kötelező tan-tárgy transzformálásáról szól, szürreális kellékekkel, szürreális megoldásokkal.

A szürrealizmus hétköznapi értelemben hatásosabb, mint a realizmus, ezért is használja a reklám. Erről az izmusról legtöbb embernek elsősorban Dali jut az eszébe. Én nem vagyok kedvelője az ő festészetének. Ha szürrealizmusról, mint festészetről van szó, akkor a klasszikusok közül Hieronymus Bosch, Giorgio de Chirico, René Magritte, vagy Henri Rousseau festészete az, amit kedvelek, ezek élményt nyújtanak számomra.


Úgy tartják, az izmusok korszaka helyet ma nem valamely közös szellemiség hatja át az éppen születő művészetet, hanem egymástól független egyéni járatok, utak alakulnak ki. Mit gondolsz erről saját művészeted fényében? – Ha szabad ezt így, ezekkel a szavakkal.

Fény nélkül is elég lett volna, mert így úgy is értelmezhetem, mint aki sütkérezne benne. Az én járatom mindig is független volt, átjárva, egymást kiegészítve a vizuális műfajokat, csak össze kell hasonlítani a korabeli kortársak munkáival. Azt azért hozzá kell tennem, hogy sokan „ingyen bérlettel” utazhattak a menetrendszerű járatokon, míg egyeseknek jegyet kellett váltaniuk, miközben a létfenntartás mellett a sors-húzásokon sem a „nyerők” közé tartoztak, következményként beleértve a pályázatokat és egyéb lehetőségeket is.


A kiállítás szeptember 13-ig látható a brüsszeli Balassi Intézetben. Itthon megnézhetjük valahol ebben az összeállításban, vagy új terveken dolgozol?

A kérdés bevezető részére már válaszoltam. Új tervek mindig vannak, mikor mi kerül a felszínre. Az új projekt megvalósulása esetén a szocialista szürrealizmus hazai bemutatása is lehetővé válna. Egy TTTrilógiát szeretnék bemutatni, ami 3Témában, 3TTTételben mesélne arról és úgy, ahogy ez tőlem elvárható.

Örülök, hogy a feltételezéseket is tartalmazó kérdésekre válaszolhattam. Sigmund Freud persze többet is mesélhetne a szóban forgó képeimről, de én elsősorban vizualista, és se nem kapitalista, se nem szocialista, se nem masiniszta nem vagyok. (Párttag sem voltam soha.) Amikor tengerpart híján az erdőben sétálok, egyedül vagyok a világgal.

(Podmaniczky Szilárd)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Miután Heltai Jenő nem kérhetett szabadalmat szellemes mondásaira, sűrűn érte az a „megtiszteltetés", hogy ötleteivel mások neve alatt találkozott.
 
Victor Hugo a nagy francia író egyszer sürgős munka előtt állt. Mivel nem bízott eléggé abban, hogy végig kitart feladata mellett, félig levágta a szakállát és félig a haját, az ollót pedig kidobta az ablakon.
Aforizmák
„ Azt hiszem, az Isten azért alkotta meg az embert, mert csalódott a majomban."
Mark Twain
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ