BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
A pályázati vetélkedés nem méltó a szobrászathoz
Dátum: 2005. agusztus 22., hétfő, 10:36
Pauer Gyula a magyar képzőművészet meghatározó alakja, számos köztéri alkotása közül kiemelkedik a Duna parton álló, nemrég átadott Holokauszt Emlékmű. A művész életművét bemutató reprezentatív kiállítás augusztus 28-ig látható a Műcsarnokban - ez alkalomból beszélgettünk vele.

- Alig leplezték le az ön által alkotott Holokauszt Emlékművet a Duna-parton, máris megrongálták. Antiszemita akció lehetett?

- Nézze, ezek a vascipők negyven centi mélyen lettek a betonba rögzítve. Nem lehet csak úgy puszta indulatból fölszakítani őket. Kizárható, hogy fémgyűjtők követték el a tettet, hiszen ez a vasdarab szinte értéktelen a fémpiacon. Ugyanakkor azt sem hiszem, hogy antiszemita indulatok fűtötték az elkövetőt, hiszen nem találtak erre utaló firkákat a szobor közelében. Inkább hajlok arra a nézetre, hogy "fekete gyűjtők" voltak a rongálok. Nem kell minden tett mögött sötét indulatokat sejteni, ha ezt tesszük, gyakran inkább gerjesztjük azokat. Tudomásul kell venni, hogy minden, ami köztéren van, ki van téve a rongálásnak. Épp ezért írtam levelet az V. kerületi polgármesternek, a főpolgármesternek, sőt Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek is - aki a művet felavatta - kérve, hogy szereljenek fel kamerákat, ami talán elriasztja a rongálókat. Ez idáig nem kaptam választ. Azt a cipőt, amit a rendőrség a helyszínen talált félig felfeszítve, betettem a Műcsarnokban látható kiállításomba: Eredeti vascipő a Duna-partról címmel.

- Ön végeztette el a javításokat, hiszen a főváros nem vette birtokba a műalkotást. Miért?

- Csupán az adminisztráció lassú. A főváros lesz a tulajdonos, a Budapest Galéria pedig a mű fenntartója. A fennakadást az okozta, hogy a mű valóban szokatlan körülmények között született. Hiszen nem megrendelt szoborról van szó. Magam kértem meg a felállításához szükséges engedélyeket, és én kezdtem finanszírozni.

- Szokás ez?

- Ha kiírtak volna egy Holokauszt-emlékmű pályázatot, nem kellett volna végigjárni ezt a kanosszát. Csakhogy nem írtak ki ilyent. Hát elébe mentem a témának.

- Nem először tesz ilyet...

- Amikor II. János Pál pápa először Magyarországon járt, akkor is én vetettem fel, hogy a fővárossal közösen adjuk át a pápának a Torinói lepel szobrát, amellyel épp az időben készültem el.

- Nemrég hirdették ki a Felvonulási térre tervezett 1956-os emlékű pályázatának eredményét. Ön indult ezen?

- Két okból nem indultam. Épp akkor készítettem elő a Műcsarnokbeli életmű kiállításomat, arra koncentráltam. Így csak valami összekapkodott dologra telt volna az időmből, azt meg nem akartam. A másik ok pedig, hogy eleve idegenkedek attól a politikailag kompromittált helyszíntől, ahol a Sztálin és a Lenin szobor állt egykor. És van egy harmadik ok is. Bevallom, nem rajongok a pályázatokért. Nem is vélem méltónak a szobrászokkal szemben, hogy a hivatal folyton versenyre késztet bennünket. Ami előnyös lehet egy üzleti szerződés esetében, nem biztos, hogy célravezető egy műalkotás megrendelésénél.

- Van egyáltalán létjogosultsága ma az emlékmű-szobrászatnak?

- Egy kicsit anakronisztikus a mai világban a szobrászat jelenléte. Ha nem változik meg a fél évszázada beidegződött stílus, nem nagyon van jövője. Hogy a múlt rendszer hatalmas emlékmű gigászait egy csendes parkba vitték, nem csak jelkép, baráti gesztus is a művészet felé.

- Érvényesek még a hetvenes években írott gondolatai a "pszeudo művészetről"?

- Mindig is a látvány zavarba ejtő tulajdonságai izgattak. A néző döbbenjen rá, hogy becsapható a szeme. És persze nem csak a szeme. Ha azt állítom például egy szabályos kockáról, hogy nem párhuzamosak az élei, létrejön a valóság és a látszat furcsa ambivalenciája.

- A Duna parti vascipőkben hol érhető tetten a "pszeudo művészet"?

- A nézőt zavarba ejti, elgondolkodtatja, mit keresnek a vízparton vascipők, szembe állítva a Dunával. Kikényszerítem, hogy arra gondoljon, amit direkt módon nem ábrázol a mű, az emberre. Azt mutatom meg, ami valójában nincs ott.

- Szobrászati előképei nem nagyon voltak a műnek, de más műfajokból talán tudott meríteni!

- A Hideg napok és a Budapesti tavasz című film egyes jeleneteire gondoltam, amikor azon gondolkodtam, hogyan lehetne emléket állítani a holokauszt áldozatainak. Egyik film sem azzal okoz katarzist, hogy magát a gyilkosságot mutatja meg. Sokkal erősebb kép, amikor a Hideg napokban csákánnyal vágnak léket a Dunában, vagy a Budapesti tavaszban a gazdátlan cipőket mutató snitt. Érdekes egybeesés, hogy a Hideg napok című film díszleteinek kivitelezésben gyerek fejjel még dolgoztam is.

- Azt nem gondoltam, hogy ilyen régi keletű a filmhez való vonzódása. Látványtervezőként is több évtizedes pályát tudhat maga mögött, kivel dolgozott a legszívesebben?

- Leginkább Tarr Béla rendezései az emlékezetesek, őt nem lehetett könnyen megúszni. Kicibált a műteremből, és sztepp cipőben, ballonkabátban kellett bokáig gázolni - helyszín keresés címén - a tatabányai kénes tóba. Hat évig csináltuk a Sátántangót, hosszú ideig a Kárhozatot. Aminek ráadásul rám sózta az egyik főszerepét is. Az utolsó hajó című filmben pedig egy őrült borbélyt játszottam. Ennek köszönhetően olyan frizurát csináltak nekem, hogy nem akartak átengedni a határon, amikor egy franciaországi munkámra mentem. Szóval jó néhányszor pórul jártam Tarr Béla miatt, de szerettem vele dolgozni, mert jelentős művésznek tartottam. Akkor is, amikor idehaza még nem nagyon akartak tudomást venni róla. Sajnos a betegségem ma már nem teszi lehetővé a filmezést.

Hamvay Péter

Forrás: Népszava


Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
 
J. S. Bach rajongott az orgonákért. Amikor eljátszotta legújabb műveit a hangszeren, hallgatósága mindig álmélkodva figyelte a mester virtuóz technikáját.
Aforizmák
„Az ember addig marad fiatal, amíg nem irigyli a fiatalokat."
Oscar Wilde
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ