Rossz tanuló volt, egyedül a rajzórák iránt mutatott érdeklõdést. Minisztériumi tisztviselõ apja jogra akarta küldeni, ám õ inkább egy hajóra szegõdött. 1850-ben szülei engedtek neki, s Thomas Couture akadémikus festõ tanítványa lett. Felfogásuk igen különbözött, de Manet sokat tanult tõle a rajz elemeirõl és a festés technikájáról. 1856-ban nyitotta műtermét, emellett a Louvre-ban Tiziano, Velázquez és Goya festményeit másolta, majd utazásokat tett Hollandiában, Németországban és Itáliában.

Lola de Valence című képérõl Baudelaire írt verset, a költõt többször lerajzolta, a budapesti Szépművészeti Múzeum õrzi a Baudelaire szeretõje című képét.

A Salon 1863-ban visszadobta a Reggeli a szabadban című festményt, így a korszakos művet a Visszautasítottak Szalonja mutatta be. Bár a képet Giorgione és Raffaello ihlette, a két felöltözött férfi és a meztelen nõ együttese óriási botrányt kavart. A közönség nem értette a hármuk közötti kapcsolatot, miként azt sem, mi a meztelenség funkciója, s hogy életkép-e, vagy allegória a festmény.

Manet 1863-ban megnõsült, majd barátja, Degas példájára lóversenyre kezdett járni, ez ihlette A longchamp-i versenyt. Az 1865-ös Salon kiállításán mutatta be az Olympia című képét, amely vihar kavart.

Az 1870-es évektõl festészete elfogadottá vált, Émile Zolát megragadta Manet realizmusa, írásai a képek provokáló jellegét emelik ki. Manet megfestette Zola arcképét, ezen az Olympia is látszik. Az 1870-71-es porosz-francia háborúban hadnagyként jelen volt Párizs ostrománál, s bár műtermét szétdúlták, képeit sikerült megmentenie.

1874-tõl évekig együtt dolgozott Claude Monet-val a Szajna partján. Ez Manet impresszionista korszaka, a Csónakban, az Argenteuil és a Monet csónakban című alkotások a plen air modorában készültek, a képek kivágása újszerû és meghökkentõ. Manet jóban volt a többi impresszionistával, mégsem vett részt kiállításaikon, képeit a Salonnak küldte.

A La Vie Moderne folyóirat 1880-ban kiállítást rendezett Manet műveibõl, a Salon 1882-ben mutatta be A Folies-Bergeres bárja című, utolsó nagy művét. Manet-t ekkor már szifilisz és lábszárfekély kínozta, bal lábát amputálni kellett, s jobbára csendéleteket festett. 1883. április 30-án bekövetkezett halála után egy évvel az École des Beaux Arts Manet-kiállításán műveit Zola mutatta be.

Életútja a zseniális művészek szokványos sorsa: képeit, művészi törekvéseit évtizedekig teljes meg nem értés fogadta. Életműve átmenet Courbet realizmusa és az impresszionizmus között, saját korát és annak eseményeit festette, a megszépítetlen és erkölcsi tanulság nélküli valóságot. Festészete nem a pillanatnyi látványt rögzíti, nem is utánoz, a megismerés révén ábrázol. A klasszikusok formai zártságát megtartva mutatta be környezetét, a nagyvárosi életet.

(MTI-Panoráma - Sajtóadatbank)