A Design Terminál működteti a Gödört a jövőben
2012. január 17., kedd, 12:44
A Design Terminál veszi át az eddigi Gödör Klub működtetését február 1-jétől, mivel az eddigi üzemeltető szerződése január végén lejár. A programszervezéssel Muraközy Pétert bízták meg - közölte Englert Róbert, a Design Terminál Nonprofit Kft. ügyvezetője keddi sajtótájékoztatóján.

Elmondta: a klub programjainak szervezésével a Volt fesztivál és a Balaton Sound programigazgatóját, Muraközy Pétert bízta meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Vagyonkezelő Központja, valamint a Design Terminál Nonprofit Kft.

Englert Róbert emlékeztetett: a Gödör Klubot eddig üzemeltető Unico Kft. szerződése 2011. december 1-jén járt le, ezt akkor két hónappal hosszabbították meg. Az összevonás okaként az ügyvezető a racionális működtetést jelölte meg, hiszen a két intézmény egymás mellett található, közös az energetikai rendszerük és eddig is több programban együttműködtek. A két intézmény összefoglaló neve Erzsébet téri Kulturális Központ és Park lesz.

Muraközy Péter a sajtótájékoztatón kiemelte: feladata a klub eddigi profiljának megtartása mellett a Design Terminállal történő együttműködésben rejlő lehetőségek kihasználása és a Gödör-beruházás befejezésének a koordinálása.

"Ami az eddigi kilenc évben a Gödörben történt, az nagyon jó volt, ugyanebben gondolkodunk mi is" - közölte az új programigazgató, hozzátéve, a zenei és egyéb művészeti programok mellett az új stábbal folytatni szeretnék az olyan értékteremtő kezdeményezéseket is, mint a roma programok vagy a táncházak.

Újságírói kérdésre válaszolva Englert Róbert elmondta: már készül a Gödör beruházási terve, az ingatlan eddig kihasználatlan tereiben 2012 második felében indulhat meg az építkezés. Az átadás-átvétel február elején tíznapos szünettel jár, ezt követően a klub programjai a beruházással párhuzamosan is futnak majd, az építkezés várható befejezéséig, 2013 végéig.

A Design Terminál ügyvezetője az MTI kérdésére közölte: a Gödör területe a beruházásnak köszönhetően mintegy 1000 négyzetméterrel fog bővülni.

Muraközy Péter a klub anyagi hátteréről szólva jelezte: ahogy eddig, a programokat a jövőben is a vendéglátás bevételeiből és külső támogatásokból finanszírozzák majd. Mint megjegyezte, a Volt fesztivál és a Balaton Sound programigazgatói teendőit a jövőben is ellátja.

Az intézményt eddig üzemeltető Unico Kft. vezetői a tájékoztatón közölték, az általuk kitalált Gödör Klub elnevezés használatát az új működtetők számára nem engedélyezik.

"Kilenc évnyi működés után a minisztériumtól negyed évet kértem, hogy normálisan ki tudjam vezetni a programjainkat és időt kapjon a nyolcvan dolgozónk" - idézte fel Fülep Ákos. A Gödör Klub vezetője a KIM eljárását nehezményezve hozzáfűzte: a tárca által bekért komplex üzemeltetési-működtetési-beruházási ajánlatukra csak a sajtótájékoztató reggelén kaptak - elutasító - választ.



(MTI)

Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
1960 – Lausanne. A Tabaris-mulató egyik páholyában ül Husszein, jordániai király. Nagyon tetszenek neki Rodolfo kártyamutatványai. A műsor után a bűvész öltözőjében megjelenik egy elegáns úr, s meghívja Rodolfót a király páholyába. Őfelsége közelről szeretné látni a kártyatrükköket.

 
„Évekkel ezelőtt Illyés Gyula Kegyenc című darabját mutattuk be a Madáchban. Gyula bácsi az egyik próbát meglátogatta és kérte: ne tiszteljük annyira a darabját.
Aforizmák
„Ne dühöngj, hogy megöregedtél, van, akinek ez sem sikerül."
George Bernard Shaw
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ