BELÉPÉS Regisztráció Elfelejtett jelszó
RSS
Hírlevél:  OK
Jubileumi Művészetek Völgye
2010. június 30., szerda, 6:31
Kétévi szünet után ismét „teljes” lesz a Művészetek Völgye. Benépesül a Balatonfelvidék hét községe: Kapolcs, Taliándörögd, Vigándpettend, Öcs, Pula, Monostorapáti és Nagyvázsony. Huszadik alkalommal várják a vendégeket gazdag programokkal július 23. és augusztus 1. között.

A részleteket Márta István főszervező ismertette az Új Színházban tartott sajtótájékoztatón. A rend kedvért összegezte, hogy 1989 óta 17 ezer programja volt a rendezvénynek, s a 30 ezer fellépőt kétmillió látogató nézte-hallgatta.19 könyv jelent meg a fesztiválokról. 

Két éve a pénzügyi gondok miatt más néven tartottak fesztivált, szerényebb körülmények között. A hét község saját programokkal igyekezett életben tartani a rendezvényt.

A huszadik fesztivál új programokat is ígér – árulta el Márta István. Ennek keretében hívták meg a fesztiválra a Művészetek Hölgyeként elsőként Palya Beát, majd nyilván újabb hölgyek kapják a megtisztelő feladatot. Palya Bea Kapolcson Palya-udvart nyit, ahol Szalóki Ági, Bognár Szilvia, Szőke Nikolett, Berecz András, a Momentán társulat és mások lépnek fel. Palya Bea azonban nemcsak a helyi programokból veszi ki a részét, hanem – várhatóan nagy sikerrel – kirándulásokra is invitálja majd a fesztivál vendégeit

Márta István jó hosszan sorolta, milyen csemegék várnak az ország különleges szépségű tájára látogatókat. Monostorapátiban és Taliándörögdön az Ütősvölgy rendezkedik be, házigazdája Rácz Zoltán és az Amadinda ütősegyüttes (amely egyúttal fellépő) lesz, a koncertezőkön kívül várható Presser, Karácsony megjelenése.  

Az öcsi kőfejtőben a világzenei fesztivál lesz többek között Lajkó Félix, a Boban és  Marko Markovic Orkestar, David Yengibarjan, a Parno Graszt, a Tükrös zenekar, a Söndörgő együttes, Palya Bea és Dés András, Szalóki Ági, Borbély Mihály Nikola Parov és mások fellépésével.

A Völgyjazz fesztivált olyan hazai kitűnőségekkel bonyolítják, mint  a Kaltenecker Gang, a Bin Jip, a Mrs Columbo, az In Line,  Szakcsi Gipsy Jazz, Kozma Orsi Quartet. Megrendezik a Magyar Jazzgitárosok Estjét is.

A Historikus és egyházzenei fesztivált a Völgy „szakrális helyei” látják vendégül; többek között a Musica Profana Együttes, Klembala Géza Együttese, a Savaria Baroque Együttes, a Corvina Consort, az Aura Musicale Együttes és mások szereplésével.

Monostorapáti sportpályája a könnyűzenéé lesz, a Kiscsillag, a Péterfy Bori & Love Band, a PASO és mások szereplésével. 

Lesznek kiállítási és családi programok is. A színházsátrat Pula határában állítja fel a Békés Megyei Jókai Színház. Hobo Circus Hungaricusát láthatják itt, de helyet kapnak a budapesti Új Színház produkciói is

Az „újszülött” Völgyvendég-sorozat határon túli magyar területek képviselőit fogja vendégül látni a fesztivál – elsőnek a Felvidék kap lehetőséget Taliándörögdön.  

A Muzsika Völgyében a Muzsikás Együttes és barátainak programjai várják az érdeklődőket énektanulással, zenés erdei sétával és éjféli meditációs muzsikával.

Kapolcson lesznek vetítések, kézműves-találkozókat és vásárokat, népművészeti, valamint a környezetvédelemmel kapcsolatos rendezvényeket tartanak (Művészetek Zöldje) és az árvíz-akciók sem hiányoznak majd.

A fesztivál honlapján (www.muveszetekvolgye.hu) jelentkezik a WölgyWebTévé.

A főszervező hangsúlyozta: a Művészetek Völgyét nem tudnák megrendezni az új kormányzat anyagi támogatása nélkül. Mértékéről még tárgyalnak.

Kovács Miklós

Keresés:  KERESÉS
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Egyszer azt kérdezte egy lord G.B.Shaw-tól: – Igaz, hogy az ön apja szabó volt? – Igaz! – felelte az író. – Akkor miért nem lett ön is szabó?
 
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
Aforizmák
„ A világ nagy eseményeinek a története jóformán nem egyéb a bűntettek történeténél."
Voltaire
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ