Hajléktalanok tehetségkutató gálaestje
2011. október 5., szerda, 11:37
Hajléktalanok mutatkoznak be kulturális produkciókkal a Fővárosi Közterület-felügyelet Akadémia utcai színháztermében gálaesten csütörtökön Budapesten.

A Hajléktalanokkal a Hajléktalanokért Hét (3H) Projekt tehetségkutató gálaesten azok a fedélnélküliek lépnek fel, akik továbbjutottak a Mathias Corvinus Collegium hallgatói és önkéntes egyetemisták által szervezett válogatón. Az egyéni produkciók mellett a közönség meghallgathatja a többi között a hajléktalanokból verbuválódott Underdog zenekart és Varga János Jamest, aki az Úgy fúj a szél című slágerével már sokak fülébe belopta magát. A programban szerepel az AHA-színtársulat előadása is – közölték a szervezők.

A rendezvény célja a diákság, szélesebb körben a lakosság tudatformálása, saját élményen keresztüli motiválása az önkéntes munkára és a hajléktalanokkal szembeni pozitívabb attitűd kialakítására. Ezen túl a szervezők segíteni akarnak a rendezvényen részt vevő hajléktalanoknak motivációjuk újraértékelésében és fejlesztésében.

A zsűri tagjaként Szabó Győző színész, Köllő Miklós tánc- és mozgásszínházi szakértő, Benk Dénes stand-up-comedy előadó és Szirtes János egyetemi tanár, a MOME Média Design vezetője értékeli a hallottakat-látottakat.

A rendezvényre belépőként bármilyen témájú új vagy használt könyvet elfogadnak.

(MTI)

Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Baudleaire, a híres francia költő találkozott egyszer sétája közben egyik barátjával, Theodore Banville költővel, aki azt javasolta neki, hogy menjenek el együtt fürdeni.
 
Egy újságíró megkérdezte Mark Twain-t, igaz-e, hogy már hosszabb ideje dolgozik egy nagyobb lélegzetvételű színdarabon.
Aforizmák
„ A könnyű gondok beszélnek, a súlyosak némák."
Seneca
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ