Ma van a magyar kultúra napja
2012. január 22., vasárnap, 11:38
Ma van a magyar kultúra napja, ebből az alkalomból az ország számos településén tartanak megemlékezéseket, rendeznek koncerteket, irodalmi esteket, színházi előadásokat. A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

Bár az ünnepi programok egy részét, köztük Kölcsey Ferenc szatmárcsekei sírjának megkoszorúzását és a kulturális tárca kitüntetéseinek átadását már korábban megtartották, ma is számos rendezvénnyel emlékeznek az évfordulóra országszerte.

A MOM Kulturális Központban Párbeszéd a magyar közművelődésért címmel tartanak rendezvényt, amelyen Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár mond ünnepi beszédet, és Hammerstein Judit kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár bemutatja az Országos Közművelődési Koncepciót. A magyar kultúra internetes televíziójának első adását - a MaNDA TV-t Szőcs Géza indítja el.

A Marczibányi Téri Művelődési Központban - amely idén ünnepli megnyitásának 40. évfordulóját - ma indul el a jubileumi év programsorozata. Nyitóeseményként Jankovics Marcell Az ember tragédiája című animációs filmjét vetítik le.

Az ember tragédiája lesz látható az Uránia Nemzeti Filmszínházban is, ahol éjszakai filmvetítéssel köszöntik a magyar kultúra napját.

Örkény István születésének 100. évfordulója alkalmából gyerekeknek szóló sorozatot indít neves meseillusztrátorok közreműködésével a budapesti Örkény Színház. A vasárnap délelőtti első eseményen Mácsai Pál tart felolvasást, az ezt követő illusztrációs játékot Takács Mari és Kun Fruzsina illusztrátor vezeti.

Ingyenesen látogatható a magyar kultúra napján a Műcsarnok, az Ernst Múzeum és a Néprajzi Múzeum is. Utóbbiban 11 órakor kórushangversennyel várják a közönséget.

 


(MTI)
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
A híres debreceni komikus az ország másik végében szerepel. Szünetben bemegy az öltözőjébe egy felhevült anya a lányával, és lelkesen mondja:
 
A Le Radical (1887. március 19.) san franciscói híre: egy odavaló műbarát megrendelte Párizsból a milói Vénus másolatát. Meg is érkezett, persze kar nélkül. A műbarát beperelte a Central Pacific Companyt kártérítésért.
Aforizmák
„ Ha barátaim félszeműek, akkor profilból nézem őket."
Joseph Joubert
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ