|
|
Katalin (Johanna ter Steege) férjével, Jánossal (Lukáts Andor) harminc évig élt együtt, amikor a férfi váratlanul elhagyta őt huszonnyolc éves tanítványáért (Bánfalvi Eszter). A férfi félrelépését a család egy vállrándítással elintézi, igazából mindenkit leköt valami más: Zsófi (Tenki Réka), a huszonöt éves lány terhességével, Zoli (Varga Norbert), a tinédzser fiú pedig magával van teljesen elfoglalva.
Világkörüli turnén mutatja be új stúdióalbumát Madonna, aki Budapestre ugyan nem látogat el, Bécsben és Zágrábban azonban látható lesz.
Az elmúlt héten a Műcsarnok és a két legnagyobb hazai, alkotókat tömörítő szervezet, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete és a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége között együttműködési megállapodás jött létre.
Csütörtök délben kezdődött a Magyar Filmszemle, amelynek apropóján, a magyar filmszakma és filmforgalmazás helyzetéről a Filmművészek és Filmalkalmazottak Szakszervezetének elnökével, a Balázs Béla-díjas dokumentumfilm rendezővel, Duló Károllyal beszélgettünk.
Sajnáljuk, kért cikket eltávolították a rendszerünkből!
Gyász
Elhunyt 88 éves korában Antoni Tápies világhírű katalán szobrász és festő, a kortárs európai művészet egyik legismertebb alakja.
A mexikói filmtörténet aranykorát felidéző, öt alkalomból álló vetítéssorozatot indít Mexikó magyarországi nagykövetsége és a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ).
Februártól 13-tól képzőművészeti szabadegyetem indul a Pinceszínházban. A szervezők olyan témakört kerestek, mely kapcsolódik a színházhoz és az előadóművészetekhez, így az úgynevezett élőművészetekre (happening, fluxus, performance, body art stb.) esett a választásuk.
Bezár a Német Guggenheim múzeum Berlinben. A hírt hétfőn a Deutsche Bank közölte, amely az amerikai Guggenheim Alapítvánnyal közösen döntött úgy, hogy bezárja az 1997-ben nyílt intézményt. A szerződés 2012-ben jár le.
Ma este véget ér a 9. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál, amely az egyik legjelentősebb megmérettetés a világ cirkuszművészei számára. A ma este 19.00 órakor kezdődő díjkiosztó gálán a díjazottak mellett világsztárok lépnek fel.
Január óta folyik, és február 15-ig tart az egyeztetés a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa, Ókovács Szilveszter és a szakmai érdekképviseletek között. Április elsejével indul a csoportos létszámcsökkentés a dalszínházban - hangzott el a hétfő délutáni rendkívüli társulati ülésen.
Február 8-án lesz nyolcvanéves Szinetár Miklós Kossuth-díjas rendező, színházigazgató, a Magyar Állami Operaház címzetes főigazgatója, örökös tagja, mesterművésze.
Aki végigrepül Fehér Béla új nagyregényén, annak páratlan kilátásban lesz része. Egy száguldó zöld delizsánsz ablakából nézheti végig a magyar szabadságharcot. Láthat szabadságot, szerelmet, háborút és békét, ármányt, bűnt, hűséget, nagyságot és bukást.
Fórum Legfrissebb hozzászólások
|
|
alma: csak szólok, hogy...
Galéria
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
G. B. Shaw sokat utazott hazájában. Egyszer egy falu határában megismerkedett egy juhásszal. Megkérdezte, hogy hívják.
Az 1946-os Csongor és Tünde felújítás egyik legemlékezetesebb színészi alakítása Gobbi Hilda nevéhez fűződik. A fiatal művésznő Mirigy-boszorkány félelmetes figuráját a magyar népmesék szellemében formálta meg, – s a visszataszító, csúf, vén szipirtyó, különösen az ifjúsági előadások közönsége körében, meglepően népszerű lett.
Aforizmák
„ Okos ember: azt mondja, amit én."
Ignotus
|
|