Több mint 11 milliárd forint jut jövőre az előadóművészeti szervezeteknek
Dátum: 2016. december 8., csütörtök, 11:25

Jövőre a központi költségvetésből 11,6 milliárd forint jut a települési önkormányzatok által fenntartott, valamint támogatott előadó-művészeti szervezeteknek - közölte a kultúráért felelős államtitkárság az MTI-vel szerdán.

A közlemény szerint az előirányzott összegből a kiemelt vagy nemzeti minősítésű szervezetek számára ítélhető meg támogatás. A miniszteri döntés értelmében a minősített előadóművészeti szervezetek köre 2017-ben nem változik.

Az önkormányzatokat megillető, jogcímenként és szervezetenként megállapított támogatás éves összegét az előadóművészeti bizottságoknak a Nemzeti Előadóművészeti Érdekegyeztető Tanács által véleményezett javaslata alapján állapítja meg az illetékes miniszter.

A megítélt támogatási összeg havi bontásban, nettó finanszírozás keretében jut el az érintett helyi önkormányzathoz - olvasható a közleményben.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Szabadtéri előadás világítópróbája volt, mikor a rendező ingerülten ordított rá a világosítókra: – Gyerekek, vegyétek már ki azt a sárgát! Hát nem látjátok, milyen sok?!?
 
A múlt század francia irodalmának egyforma büszkesége a két Dumas: apa és fia. Az öreg Dumas leghíresebb, legismertebb művei a „Három testőr" és a „Gróf Monte Christo" sorozat. A fiatal Dumas legjobb műve a Kaméliás hölgy, amely Puccini Traviata című operája szövegköny-vének alapjául is szolgált.
Aforizmák
„ A kor csak akkor számít, ha sajt vagy."
Helen Hayes
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ