Kormány: megmarad az ismétlések utáni jogdíj
Dátum: 2019. június 13., csütörtök, 11:09

Megmarad az ismétlések utáni jogdíj - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ csütörtökön az MTI-vel.


Az Országgyűlés elé benyújtott médiatörvény szerzői jogi részét úgy módosítják, hogy az ismétlések utáni jogdíj megmarad - áll a közleményben.

A kormány az elmúlt napokban több neves magyar előadóművésszel konzultált, és az ő véleményüket figyelembe véve módosítja a törvényjavaslatot - írták.

A közlemény szerint a jogkezelő szervezet díjat, illetve költséget csak egyszer számolhat fel, minden ismétlés utáni jogdíjat teljes egészében az előadóművészeknek és jogtulajdonosoknak kell folyósítani.

Így a költségek csökkenthetők és az előadóművészek érdeke is érvényesül - írták.

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) szerdán azt közölte, mintegy 3000 magyar színész, zenész, táncos és artista petíció aláírásával tiltakozik a szerzői jogról szóló törvény módosítása ellen, amely megszüntetné az előadóművészeket illető televíziós ismétlési és internetes zeneszolgáltatási jogdíjakat.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Gombaszögi Ella egy zenés vígjátékban például a ledér hölgyet játszó "Gomba" szerepe szerint így fordult Csortos Gyulához: "Azt álmodtam, hogy teljesen meztelenül sétálok az utcán, csak egy nagy tollas kalap volt a fejemen "
 
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
Aforizmák
„Hazának mindig akkor nevezi magát az állam, ha tömegmészárlásra készül."
Friedrich Dürrenmatt
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ