Ungár Péter: a kormány vonja vissza a kulturális közfoglalkoztatottakra vonatkozó törvényjavaslatát
Dátum: 2020. április 14., kedd, 8:01

Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője azt követeli a kormánytól, hogy az vonja vissza a kulturális foglalkoztatottakra vonatkozó törvényjavaslatát.

Az ellenzéki politikus, az LMP Facebook-oldalára vasárnap feltöltött videóban arról beszélt, hogy a kormány "az egészségügyi vészhelyzet közepén", csütörtök este beadott törvényjavaslata "a kulturális szektort kivenné a közalkalmazotti státusz alól".

Hozzátette: erről az érintett szervezeteknek kedd reggelig kell visszaküldeniük a véleményüket. "Egy világjárvány közepén, a húsvéti hosszú hétvégét találta meg a kormány arra, hogy egyeztetést folytasson az érintettekkel" - hangoztatta.

Ungár Péter ezért pártja nevében azt követelte, hogy a kormány vonja vissza a törvényjavaslatot és addig ne adja be, amíg tart a járvány, mert annak mostani benyújtása nem indokolt.

Az LMP-s politikus kijelentette, hogy a kulturális foglalkoztatottak alulfizetettek, a legutolsó jelentős béremelésük 2002-ben volt, több mint 70 százalékuk nem keres többet a garantált bérminimumnál, és a kormány még 2015-ben életpálya-modellt ígért nekik, "amit a mai napig nem teljesített".

A kormány inkább a járványhelyzettel foglalkozzon, a törvényjavaslatot pedig akkor nyújtsa be, amikor lesz lehetőség élőben egyeztetni az érintettekkel - összegzett.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Jávor Pál nemcsak a színpadon és a filmekben szeretett mulatni, hanem a szabad idejében is. Még fiatal színész volt, amikor egy éjjel az egész havi fízetését elszórakozta.
 
Örkény István a XX. század derekán alkotott. Az akkori kor (főként a politikai réteg) nem nagyon ismerte el munkásságát, sőt, nem nagyon kedvelte azt. Ezért aztán Örkény úgy döntött, hogy önként felhagy hivatásával, s megpróbálkozik az újságírással.
Aforizmák
„ Az igazak álma! Az igazaknak nem volna szabad aludniuk."
Jules Renard
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ