Koronavírus - Pályázatokat hirdetnek a független előadóművészek támogatására
Dátum: 2020. május 9., szombat, 7:42

Pályázatokat hirdetnek a független előadóművészek támogatására: a Köszönjük, Magyarország! című programra az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) egymilliárd forintot szán többek között írók, költők, táncosok és a könnyűzenei műfajban alkotók számára - hangzott el szerdán az M1 aktuális csatornán.

Sikerült egymilliárd forintot átcsoportosítania a kulturális államtitkárságnak a pandémiás helyzet miatt tavasszal elmaradt rendezvények forrásaiból. Az összeget olyan független alkotóművészek között fogják kiosztani, akik az elmúlt két hónap során nem tudtak fellépni, ezáltal keresethez jutni - mondta Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár.

Hozzátette: a minisztérium azt kéri a támogatott művészektől, hogy kezeljék ezt az összeget segély helyett egyfajta előlegként, és amikor elmúlik a rendkívüli helyzet, akkor az ő művészetükkel, tudásukkal tartsanak majd műsorokat.

A Köszönjük, Magyarország! elnevezésű program keretében a pályázatokat a nemzetstratégiai intézetek bonyolítják le. Az adott ágazat szakintézménye dönti el, hogy melyik művészeti területről ki lehet jogosult a támogatásra. Ez az intézmény a színészek, bábszínészek, színházi dolgozók esetében a Nemzeti Színház, a néptáncosok, népzenészek, cigányzenészek a Hagyományok Házához fordulhatnak, a táncművészek a Nemzeti Táncszínházhoz, az artisták a Fővárosi Nagycirkuszhoz, a könnyűzenészek a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz, a dzsesszzenészek pedig a Budapest Music Centerhez (BMC).

A pályázóknak igazolniuk kell, hogy független előadóművészek, fel kell tüntetniük, hogy milyen műsorokról maradtak le és mennyi jövedelemtől estek el a rendkívüli helyzet ideje alatt - hangzott el a műsorban.

(MTI)

Hozzászólás
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
Hozzászólások
Még senki sem szólt hozzá ehhez a cikkhez!
Legyen Ön az első!
Keresés:  KERESÉS
Galéria
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Bemutatkozó
 
Ide jöhet majd a bemutatkozó szöveg
Anekdoták
Az évek senki fölött sem múlnak nyomtalanul, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy kisebb-nagyobb panaszokkal föl kell keresniük az orvost. Így tett Dobsa Sándor is, aki az idősebbek számára egyet jelent a Stúdió 11-gyel, s kiváló zongorakísérőként a fiatalok előtt sem ismeretlen.
 
Molnár Ferenctől megkérdezték, hogy szerinte a békegalamb hím- vagy nőnemű. Az író elgon-dolkodott, majd határozottan így válaszolt:
Aforizmák
„Hazának mindig akkor nevezi magát az állam, ha tömegmészárlásra készül."
Friedrich Dürrenmatt
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System
Művészeti Szakszervezetek Szövetsége
Művész-világ